SG.hu·

Még az előzőnél is jobb lett a Szellemirtók-reboot új előzetese

Még az elõzõnél is jobb lett a Szellemirtók-reboot új elõzetese
Új jelenetek is vannak a Szellemirtók második előzetesében.

Tényleg jobb lett a Szellemirtók új el?zetese?

Alig adta ki a Sony a Szellemirtók (Ghostbusters) rebootjának első trailerjét, máris itt a második, ami ellentétben a korábbival, már nem az amerikai piacra készült, hanem a nemzetközire, így természetesen nekünk is jó eséllyel jobban fog tetszeni. Összességében persze a film kapcsán indított duzzogás nem csillapodik, és ennek a nézők főleg YouTube-os szavazással próbálnak hangot adni: az első előzetes 22 millió megtekintőjéből 181 ezren lájkolták a videót, míg 406 ezren a lefele mutató hüvelykujjra klikkeltek.


Az arányok hasonlóak a mostani előzetesnél is. Mint ismeretes, az új Szellemirtók főszereplője Kristen Wiig, Kate McKinnon, Melissa McCarthy és Leslie Jones lesz, a filmet pedig a mostanság sikert sikerre halmozó Paul Feig rendezte. Érdekesség, hogy a klasszikus Szellemirtók három főszereplője, Bill Murray, Dan Aykroyd és Ernie Hudson is szerepelni fog a folytatásban - a negyedik egykori főszereplő, Harold Ramis sajnos már elhunyt. A jelenlegi tervek szerint július 15-én kerül sor az amerikai premierre.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2016. 03. 16.. 09:14||#15
Bombasiker helyett korrekt bevételt mondanék. Pláne annak tükrében, hogy 20-30 milliós költségvetésű filmjei vannak. Olcsó vígjátékkal nehéz veszteséget termelni egyébként is. De ez nem bombasiker, és nem is húzónév. A kémben pl. ott volt Jason Statham és Jude Law, inkább az utóbbi miatt lett ez McCarthy legsikeresebb filmje, Statham is ismert, de őt se mondanám pénzgyárosnak a sok szar moziba küldött videófilmjével.

Paul Feig pedig csinált 3 filmet, a többség valószínűleg nem is tudja, ki a fene ő.
© ElNano2016. 03. 14.. 23:59||#14
Jahhh, ez az a Melissa McCarthy, akit azért kéne csípni kötelező módon, mert kurvára irritáló, egy dagadt disznó és nulla színészi tehetsége van és az aberráltaknak éppenséggel bejön ez a poszthumán hányás? Köszi, de nem. Ingyen sem nézek ettől a ripacstól semmit többé. Azt hiszem két filmben láttam, mindkettő atomszar volt, ezzel a hízott genyóval együtt. Több ilyen nem lesz. Kurvajófejvagyokmertdagadtvagyok. Hánynom kell...
© Etinger2016. 03. 13.. 17:05||#13
Hát azért... IMDB szerint (is) minőségben nehezen ugorja meg a lécet az elmúlt években, pl Tammy a maga 4,9-cével (korrekt bevétele persze volt, de alacsony költségvetéssel nem nagy kunszt megugrani), a Kém sikerének örülök (hajrá magyarok!), noha az pl viszont csak nullszaldós, St. Vincent megint egy alacsony költségvetésű mű (13 millióból) . Szóval az első komolyabb költségvetésű filmje az a Szellemirtók lesz, ami jelenleg 43%-os tetszés indexxel hát valami irdatlan rosszul áll. Ugyanakkor bevétel szempontjából lehet ez is az "annyira szar, hogy látni kell" vonalon mozog, ami amúgy is körüllengi a hölgy munkásságát. Szóval jöhetnek majd a szalagcímek, hogy kasszát robbantott (akárcsak a Twilight), az értékelése közben meg 10-ből alulról veri majd az ötöt.
Utoljára szerkesztette: Etinger, 2016.03.13. 17:05:56
© Gerysama0072016. 03. 13.. 09:01||#12
Miért lenne a legsikeresebb? Mert szerepelt pár filmben az utobbi pár évben?
© wraithLord2016. 03. 12.. 23:12||#11
Talán nem lesz rossz a film, de még mindig nem tudok mit kezdeni azzal a kérdéssel, hogy miért kellett egy full női csapatra cserélni az eredeti gárdát.

A szőke csajt még el is tudnám képzelni egy Ghostbusters csapatban. Kicsit Spengler jut róla eszembe.

Szerk.: Sőt, az egész invertálva van, most meg a titkárnő férfi... 😄 Why?
Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2016.03.12. 23:16:26
© KoLaMan2016. 03. 11.. 17:31||#10
Boresz, kérdésedre válaszolva: konkrétan a film rendezőjének Paul Feig-nek - ha nem is a valaga, de a személyes kedvence a molett hölgy.
© DantszEE2016. 03. 11.. 12:19||#9
Miért kellene megnézni minden filmjét? Már a trailerek alapján is kimondottan irritáló.
© Boresz2016. 03. 11.. 08:07||#8
Tévedsz, nem nézem meg egyiket sem az utóbbi években. Még láttam pár korai filmjét végig,aztán meguntam, és az HBO-n belenéztem pár filmbe, onnan tudom,hogy számomra egyenlő Seth Rogennel.....
© IMYke2.0.0.02016. 03. 10.. 18:21||#6
A cikknél nincs választási alternatíva, a videónál viszont igen:

© kalapos012016. 03. 10.. 18:12||#5
És mégis, minden filmjét megnézed. Nem véletlenül ő most a legsikeresebb színész Amerikában - férfiakat és nőket együttvéve. Bombasikert bombasikerre halmoz.