SG.hu·

Az új Star Wars itthon megelőzte az Avatart

Az új Star Wars itthon megelõzte az Avatart
Az új Star Wars-epizód népszerűsége itthon töretlen.

Tíz héttel a premierje után is a hétvége tíz legnézettebb filmje között volt a Star Wars: Az ébredő Erő, melyet rekordszámú, 87 moziban vetítenek Magyarországon. A J.J. Abrams által rendezett scifi a hétvégi hazai bevételi toplistán a kilencedik helyet szerezte meg 10,3 millió forinttal, amihez 6 332 néző is társult - ők azoknak, akiknek nem volt sietős a film megnézése, tudták, hogy megvárja őket. Az ébredő Erő ezzel 1 218 495 nézővel zárta a vasárnapot, valamivel több, mint ezer nézővel megelőzve az eddigi csúcstartót. A bevétele jelenleg 1,8 milliárd forint, amin a mozik és a forgalmazó osztoznak.

Érdekesség, hogy míg Amerikában is könnyedén megelőzte az Avatart az új Star Wars, miután előbbi 760 milliós bevételével szemben már 912 milliónál tart, a nemzetközi színtéren a trónfosztásra még nem került sor, és jó eséllyel nem is fog. Ugyanis az Avatar összbevétele 2,788 milliárd dollár, míg a Star Wars 7 egyelőre 2,039 milliárdnál tart, amivel még a 2,186 milliárd dollárral álló Titanicot sem előzte meg. S bár a bevételek már hétről hétre csökkennek, a Titanicot még egy hosszabb hajrával el is kaphatja. Az Avatart viszont már biztos, hogy nem, ami azt jelenti, hogy akadnak a Star Wars-jelenségre immúnisabb nemzetek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Csacsis2016. 02. 29.. 10:47||#25
Volt. Tetszett. Hiphipp hurrá!
Amúgy a legtöbb folytatás során pont azt hozza fel mindenki, hogy elveszett az adott film régi hangulata. Namost ennek megvolt. Most meg az a baj, hogy nem hozott semmi újat. A fene sem érti a fanyalgókat...
© Rita792016. 02. 25.. 15:39||#24
A cím sokat sejtet: "Ébredő erő". Ergó ez egy bevezető. Sok-sok kérdést feldobtak, a többi részben választ kapunk majd rájuk. Ha jobban belegondolunk, az Episode 4-ből sem derült ki sok minden előszőr.

Mitől is ébredezik egy olyan erő, aminek minden eddiginél hatalmasabb, komplex galaxis pusztító fegyvere van, amiről a császár meg Vader még csak álmodni sem mert? Sztem meg a megalomán húzások helyett jobb lett volna, ha nagyobb gondot fordítanak a sztori kidolgozottságára, sőt mi több eleve arra, hogy legyen sztori.
Utoljára szerkesztette: Rita79, 2016.02.25. 15:40:09
© Csacsis2016. 02. 25.. 12:02||#23
Végre egy válasz a kérdésemre, köszönöm!

"csinálok egy SW IV ver. 2-t" Én elvárások nélkül ültem be a moziba (már 3x). Nem zavart, hogy ismerős volt a történet. Sőt! Teljesen lehengerelt a Retro Starwars Életérzés. Nagyon sok Star Warsos történet jelent meg az utóbbi időben(könyvek játékok formájában). És az animációs filmek is sok új történetet hoztak be a star wars univerzumba. Engem nem zavart, hogy alapvetően a régi történetszálra húztak rá egy újat. Szerintem tökéletes volt így.

"Honnan jött a főgonosz, honnan lett egy bazinagy halálcsillag (és miért nem látta senki???)? Kik és miért képeztek ki harcosokat, rohamosztagosoknak."
A cím sokat sejtet: "Ébredő erő". Ergó ez egy bevezető. Sok-sok kérdést feldobtak, a többi részben választ kapunk majd rájuk. Ha jobban belegondolunk, az Episode 4-ből sem derült ki sok minden előszőr.

"Értem én, hogy van egy 15-20 éves rés a 6 és a 7 között de sztem túl sok minden kimaradt" Éltél már/még a szocializmusban? Mi lenne, ha akkor hírtelen a jelenbe utaznál? Kb ugyan olyan kérdéseket tennél fel, mint amost a film kapcsán. 30 év az 30 év. És 30 évvel később nézni egy univerzumot, sok kérdést felvethet!!! Ezért lesz még 2 rész. Azok fogják eldönteni, mennyire lett zseniális az episode7. Jelenleg méltó folytatása a klasszikus trilógiának.
Persze minden vélemény szubjektív.
Utoljára szerkesztette: Csacsis, 2016.02.25. 12:04:33
© dzsegameló2016. 02. 25.. 10:39||#22
Sztem folyatni kellet volna a sztorit, mind1, hogy hogyan csak ne úgy, hogy csinálok egy SW IV ver. 2-t...
Honnan jött a főgonosz, honnan lett egy bazinagy halálcsillag (és miért nem látta senki???)? Kik és miért képeztek ki harcosokat, rohamosztagosoknak. Értem én, hogy van egy 15-20 éves rés a 6 és a 7 között de sztem túl sok minden kimaradt és gyakorlatilag egy 4 ver 2-t láttunk a moziban.
Erre most a 8 meg előzmény film lesz, hogy hogyan is lett gonosz a Solo kölke?! He?! Akkor miért is nem az lett a 7?!
Hatalmas csalódás volt számomra...
© Csacsis2016. 02. 25.. 09:05||#21
Teljesenm mindegy. A 80-as években én ezen nevelkedtem. Szerintem nagyon jól visszahozta azt az atmoszférát, amit az episode 4-5-6 óta nem tudott egyetlen egy adatptáció sem.
Az "újkori" Star Wars már egy akciódúsabb, látványvilággal teli alkotást jelent számomra. Az eredeti Trilógia életérzését EZ a rész hozza vissza!
Persze igaz, a 8.-rész már önálló, új történettel kell hogy megjelenjen, de a 7.-nek elég volt a 4.-rész újragondolása ahhoz, hogy működjön.
IMDB:8.4. Mindezt úgy, hogy a fanyalgók 1-4 csillag közé teszik csak a filmet. Szerintem enné többet nem is érdemes mondani.

Fanyalgóknak: Szerintetek hogy kéne kinézzen egy jó Star Wars film?
© T2k2016. 02. 24.. 22:26||#20
Már az előzetesekből is látható volt, hogy egy gigantikus nagy foshalmaz lesz. Az lett. Gyakorlatilag minden úgy szar benne ahogyan csak van, a gigaorrú jj gyerek tökéletesen elpusztította a mítoszt pont úgy, ahogyan a Star Trek-et is telibeszarta. Dehát pont ez volt a feladata. <#violent>
© T2k2016. 02. 24.. 22:20||#19
Hány éves vagy, 12? <#ravasz1>
© BaliBoy2016. 02. 24.. 18:42||#18
Nyaff.. nyaff,,, nyaff...


😊)
© dzsegameló2016. 02. 24.. 15:36||#17
Teljesen egyet értek!
Mikor megnéztem az volt az érzésem, hogy már láttam... És valóban, rohamosztagosok a felkelők ellen, titkos bázis, halálcsillag egy tervezési hibával (ezek nem tudnak biztonságos halálcsillagot csinálni???) és a romantikus szívek egymásra találnak... Ja bocs az eredetiben nincs apagyilkosság, WoW mekkora újítás!
Ez azoknak készült akik csak a 3 új SW-t látták és most a 7-8-9 egy 4-5-6 remake... 😊 felzárkóztatás képpen! 😄
© zola20002016. 02. 24.. 09:16||#16
Ott eléggé más az ízlésvilág
http://www.boxofficemojo.com/intl/china/yearly/

(nézegetem angol felirattal, egész jó flmek vannak elől, meg japánban és koreában is)