SG.hu·
A visszatérő - Amikor a túlzott hitelesség majdnem visszafele sül el
Nemcsak Tarantino készített 2015-ben majdnem 3 órás havas-véres western filmet. Szerencsére A visszatérő legalább jó lett.
Hogy tetszett A visszatér??
Christopher Nolan, Darren Aronofsky vagy Denis Villeneuve kapcsán szoktuk emlegetni azt, hogy manapság nagyon kevés rendező rendelkezik makulátlan életművel, azaz olyan filmekkel, amiket a nézők, illetve a kritikusok többsége kedvel és elismer. Alejandro G. Inarritu egyértelműen a fent nevezettek közé sorolható, hiszen első filmje, az idegen nyelvű versenyben Oscart nyerő Korcs szerelmek óta folyamatosan megbízható minőséget szállít (21 gramm, Bábel, Biutiful), s életművének csúcspontjára 2014-ben ért el, a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmmel, mely ért rendezői és legjobb filmes Oscart is kapott. Ki tudja, talán 2015-ben újabb csúcsot tud meghódítani A visszatérővel, melyet idén 12 Oscar-díjra jelöltek.
A visszatérő lényegében egy bosszútörténet, melynek, ha az alapjait leírnánk, akkor a film elég nagy szeletét elspoilereznénk, ugyanis közel sem történetközpontú filmről van szó. Legyen inkább elég annyi, hogy a 19. század elején járunk, egy prémvadász csapatot és "idegenvezetőjüket" ismerjük meg, valamint azon cudar körülményeket (a hideg, az indiánok, a vadállatok), amik egy efféle expedíció sorsát komolyan befolyásolhatják. Mindezek bemutatásához persze pár kiemelt karaktert is középpontba állítanak, de ők nagyjából felvázolhatók úgy, mint a rendes vezető, az önző vadász, a forrófejű ifjú, a nemesszívű újonc és..., nos, a főhőst még a film végén sem lenne egyszerű karakterként definiálni.
A valós történeten alapuló filmben az idegenvezető, egy bizonyos Hugo Glass a tárgy a sztorinak, aki ellen minden összeesküszik, nem csak az emberekkel, hanem a természettel is meg kell küzdenie a túlélés érdekében. A gond csak az, hogy a karakterét nem nagyon hozzák közel hozzánk, nem annyira szimpatizálunk vele, hanem inkább szánjuk, illetve azért imádkozunk, hogy valaki vessen véget a szenvedéseinek.
Fura dolog ilyesmit A visszatérő ellen felhozni, de a film olyannyira lenyűgöző helyenként, hogy az ember kiesik a műélvezetből és különféle technikai jellemzőkön kezd el agyalni, illetve amikor látja a színészeket, az jut eszébe, hogy mekkora elkötelezettséget kívánt meg tőlük az, hogy ilyen körülmények között. De a hangsúly tényleg azon van, hogy lenyűgöző a látvány, illetve annak tálalása, a hangulati elemek ellen nem nagyon lehet szót emelni. És a legnagyobb pozitívumok itt nagyjából véget is érnek.
Bár sokaknak megvan a véleménye az Oscar-díjról, most mégis hivatkoznánk az amerikai filmes akadémia elismerésére, hiszen elég látványos, hogy a tucatnyi jelölés ellenére A visszatérő forgatókönyvét nem emelték ki. És ez abszolút nem is csoda, hiszen a történet nagyon zsenge, faék egyszerűségű, s éppen ezért nem is illethetjük szuperlatívuszokkal az összképet. (Nem mintha hiányozna a sok szöveg, de talán az is említésre méltó, hogy a 2,5 óra alatt kábé annyit beszélnek, mint egy 40 perces tévésorozat-epizódban.)
És, ha már díjak, akkor Leonardo DiCaprio teljesítménye mellett sem érdemes elmennünk szó nélkül. Azonban ezúttal más előjellel tennénk, mint például A Wall Street farkasa esetében, amikor sokan neki követelték az aranyszobrot (valóban zseniális volt, de akadt egy még zseniálisabb alakítás). DiCaprio ugyanis most is megkapta a jelölését, azonban valószínűleg a film (és a karakter) egyszerűsége miatt nem sokaknak jutna pusztán az alakítása alapján neki adni az Oscart. És mégis, most lehet, hogy ezúttal ő lesz a legjobb. (DiCaprio embertelen körülmények között forgatott, totálisan átlényegült, rettenetes fizikai munkát végzett, azonban alapvetően karaktere elég repetitív módon végigszenvedi és -hörgi a filmet, más emlékezeteset sajnos nem nyújt. Ha valaki megérdemelné a díjat, akkor az Tom Hardy. Már persze akkor, ha nem volt nála jobb mellékszereplői alakítás tavaly.)
Ha már A visszatérő kapcsán eszünkbe jut az Oscar, akkor első sorban a rendezést, illetve a fantasztikus operatőri munkát illeti elismerés - utóbbit nehezen tudnánk elképzelni, hogy ne nyerje, így az idén a Sicarióért jelölt Roger Deakinsnek tovább kell várnia a díjára. Inarritu és vágója pedig nagyszerű munkát végzett a nagyon hosszú, egysnittes, illetve kvázi egysnittes jelenetekkel. Más kérdés, hogy ezek kapcsán is kissé kizökkenhet az ember a filmből, amikor azon kezd el gondolkodni, hogy vajon miképpen rögzítették az ominózus képsorokat.
Szó se róla, különleges film lett A visszatérő, sőt, odáig is elmerészkednünk, hogy azt mondjuk rá, hogy jó. Azonban ez az értékelés nem a hagyományos filmes erényeknek köszönhető, hanem inkább a film hátterének és technikai jellemzőinek, a kíméletlen naturalizmusának. Éppen ezért intimitása ellenére akár hűvös és távolságtartó alkotásnak is mondhatnánk A visszatérőt, amit mindenképp érdemes megsüvegelni, azonban nem biztos, hogy korrekt lenne a legjobbnak kikiáltani. Egyszer persze mindenképp megéri megnézni, újranézni azonban félő, hogy nem sokan fogják.
A visszatérő lényegében egy bosszútörténet, melynek, ha az alapjait leírnánk, akkor a film elég nagy szeletét elspoilereznénk, ugyanis közel sem történetközpontú filmről van szó. Legyen inkább elég annyi, hogy a 19. század elején járunk, egy prémvadász csapatot és "idegenvezetőjüket" ismerjük meg, valamint azon cudar körülményeket (a hideg, az indiánok, a vadállatok), amik egy efféle expedíció sorsát komolyan befolyásolhatják. Mindezek bemutatásához persze pár kiemelt karaktert is középpontba állítanak, de ők nagyjából felvázolhatók úgy, mint a rendes vezető, az önző vadász, a forrófejű ifjú, a nemesszívű újonc és..., nos, a főhőst még a film végén sem lenne egyszerű karakterként definiálni.
A valós történeten alapuló filmben az idegenvezető, egy bizonyos Hugo Glass a tárgy a sztorinak, aki ellen minden összeesküszik, nem csak az emberekkel, hanem a természettel is meg kell küzdenie a túlélés érdekében. A gond csak az, hogy a karakterét nem nagyon hozzák közel hozzánk, nem annyira szimpatizálunk vele, hanem inkább szánjuk, illetve azért imádkozunk, hogy valaki vessen véget a szenvedéseinek.
Fura dolog ilyesmit A visszatérő ellen felhozni, de a film olyannyira lenyűgöző helyenként, hogy az ember kiesik a műélvezetből és különféle technikai jellemzőkön kezd el agyalni, illetve amikor látja a színészeket, az jut eszébe, hogy mekkora elkötelezettséget kívánt meg tőlük az, hogy ilyen körülmények között. De a hangsúly tényleg azon van, hogy lenyűgöző a látvány, illetve annak tálalása, a hangulati elemek ellen nem nagyon lehet szót emelni. És a legnagyobb pozitívumok itt nagyjából véget is érnek.
Bár sokaknak megvan a véleménye az Oscar-díjról, most mégis hivatkoznánk az amerikai filmes akadémia elismerésére, hiszen elég látványos, hogy a tucatnyi jelölés ellenére A visszatérő forgatókönyvét nem emelték ki. És ez abszolút nem is csoda, hiszen a történet nagyon zsenge, faék egyszerűségű, s éppen ezért nem is illethetjük szuperlatívuszokkal az összképet. (Nem mintha hiányozna a sok szöveg, de talán az is említésre méltó, hogy a 2,5 óra alatt kábé annyit beszélnek, mint egy 40 perces tévésorozat-epizódban.)
És, ha már díjak, akkor Leonardo DiCaprio teljesítménye mellett sem érdemes elmennünk szó nélkül. Azonban ezúttal más előjellel tennénk, mint például A Wall Street farkasa esetében, amikor sokan neki követelték az aranyszobrot (valóban zseniális volt, de akadt egy még zseniálisabb alakítás). DiCaprio ugyanis most is megkapta a jelölését, azonban valószínűleg a film (és a karakter) egyszerűsége miatt nem sokaknak jutna pusztán az alakítása alapján neki adni az Oscart. És mégis, most lehet, hogy ezúttal ő lesz a legjobb. (DiCaprio embertelen körülmények között forgatott, totálisan átlényegült, rettenetes fizikai munkát végzett, azonban alapvetően karaktere elég repetitív módon végigszenvedi és -hörgi a filmet, más emlékezeteset sajnos nem nyújt. Ha valaki megérdemelné a díjat, akkor az Tom Hardy. Már persze akkor, ha nem volt nála jobb mellékszereplői alakítás tavaly.)
Ha már A visszatérő kapcsán eszünkbe jut az Oscar, akkor első sorban a rendezést, illetve a fantasztikus operatőri munkát illeti elismerés - utóbbit nehezen tudnánk elképzelni, hogy ne nyerje, így az idén a Sicarióért jelölt Roger Deakinsnek tovább kell várnia a díjára. Inarritu és vágója pedig nagyszerű munkát végzett a nagyon hosszú, egysnittes, illetve kvázi egysnittes jelenetekkel. Más kérdés, hogy ezek kapcsán is kissé kizökkenhet az ember a filmből, amikor azon kezd el gondolkodni, hogy vajon miképpen rögzítették az ominózus képsorokat.
Szó se róla, különleges film lett A visszatérő, sőt, odáig is elmerészkednünk, hogy azt mondjuk rá, hogy jó. Azonban ez az értékelés nem a hagyományos filmes erényeknek köszönhető, hanem inkább a film hátterének és technikai jellemzőinek, a kíméletlen naturalizmusának. Éppen ezért intimitása ellenére akár hűvös és távolságtartó alkotásnak is mondhatnánk A visszatérőt, amit mindenképp érdemes megsüvegelni, azonban nem biztos, hogy korrekt lenne a legjobbnak kikiáltani. Egyszer persze mindenképp megéri megnézni, újranézni azonban félő, hogy nem sokan fogják.
|
A visszatérő színes, feliratos, amerikai westernfilm, 151 perc, 2015 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Alejandro González Inárritu forgatókönyvíró: Alejandro González Inárritu és Mark L. Smith zeneszerző: Ryuichi Sakamoto és Carsten Nicolai operatőr: Emmanuel Lubezki producer: Steve Golin, Alejandro González Inárritu, David Kanter szereplők: Leonardo DiCaprio (Hugh Glass) Tom Hardy (John Fitzgerald) Domhnall Gleeson (Andrew Henry) Will Poulter (Jim Bridger) Lukas Haas (Jones) |
