Szekeres Viktor

Itthon világpremiert kap az X-akták folytatása - itt a magyar előzetes

Amerika után nem sokkal mi is láthatjuk Muldert és Scullyt.

A Sorozatwiki információi alapján az X-akták rebootja (vagy 10. szezonja) az amerikai premier után nem sokkal itthon is látható lesz - természetesen magyar szinkronnal. A hazai bemutatóra a Coolon kerül sor január 25-én, miután a sorozat sugárzásának a jogait az RTL szerezte meg. Arról azonban egyelőre még nem lehet tudni, hogy a második részre itthon mennyit kell majd várni (egy napot vagy egy hetet), hiszen Amerikában rögtön, a premier utáni napon leadásra kerül.


Mint ismeretes, a 6 epizódra nemcsak Chris Carter, a sorozat készítője tért vissza a két főszereplő, David Duchovny és Gillian Anderson mellett, hanem több olyan író is, akik a sorozat eredeti stábjában dolgozott. Az új szezont úgy osztották fel egymás között az írók, hogy az átíveléssel operáló első és hatodik részt a készítő, Chris Carter jegyezte, míg a többi négy epizódot a maradék négy író - ezek a részek egy-egy epizodikus történetet fog feldolgozni, ahogy azt az eredeti széria részei is tették.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!