Szekeres Viktor

Egy csúcs scifi adaptációja kapott előzetest

Már csak pár nap és láthatjuk A gyermekkor végét.

Az amerikai Syfy csatorna új minisorozatával nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen Arthur C. Clarke-ot próbálja meg adaptálni. Az adaptáció tárgya az író egyik leghatásosabb regénye, A gyermekkor vége (Childhood's End). Az Amerikában jövő héten bemutatásra kerülő hat részes széria főbb szereplői a Game of Thronesból is ismert Charles Dance, illetve Julian McMahon, Daisy Betts, Colm Meaney, Ashley Zuckerman, Yael Stone, Mike Vogel, Osy Ikhile és Charlotte Nicdao. És mivel már nyakunkon a premier, érdemes lenne felidézni, hogy mire is számíthatunk. Erre pedig egy frissebb előzetes tökéletes lehetőséget nyújt.


A történet ismertetéséhez talán a legegyszerűbb a hazai könyv verzió fülszövegéhez fordulni: "A világ nagyvárosai fölött hatalmas űrhajók jelennek meg, és ezzel új korszak veszi kezdetét az emberiség számára. A mind társadalmi, mind technikai szempontból magasabbrendű idegenek békét és jólétet ígérnek a földlakóknak, ám bizonyos korlátokat is szabnak a fejlődésnek. Jóindulatuk és segítőkészségük azonban talán csak álca, máskülönben miért kerülnék a személyes kapcsolatot az emberekkel? Vajon milyen súlyos titkot rejtegetnek?"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #2
    Nem szerettem ezt a regényt. Amióta olvastam, nem igazán várom az UFÓ-k érkezését :)
  • NEXUS6 #1
    Jó kis regény volt, akkor. De azért a Szyfáj is csinált egy rahedli filmet, amiben a csodálkozó földlakok merednek a nagyvárosok fölött megjelenő bazinagy űrhajókra. Lerágott csont. Szal egy Randevú a Rámával lehet, hogy izgisebb lenne.