SG.hu·

Mégiscsak folytatni akarják Az éhezők viadala-sorozatot

Mégiscsak folytatni akarják Az éhezõk viadala-sorozatot
Sokan imádják Az éhezők viadalát, így természetesen a stúdió nem akar kiszúrni a rajongókkal.

Megnéznél egy el?zmény sorozatot?

Februárban egy befektető kérdezett rá a Lionsgate stúdiónál, hogy mik a terveik Az éhezők viadala-sorozat befejező részének bemutatását követően. Akkor, a stúdió elnök-vezérigazgatója, Jon Feltheimer megemlítette, hogy mindenképpen szeretnének új Hunger Games-szkripteket fejleszteni, s hogy igen aktívan próbálkoznak ötletelni lehetséges folytatások, illetve előzmények kapcsán.

Most már túl vagyunk a film negyedik epizódjának premierjén, a bevételek ugyan csökkenni látszanak az előző részhez képest, de továbbra is kiemelkedőek, így érthető, ha a Lionsgate megpróbál minél többet kisajtolni a franchise-ból. Sőt, olyannyira, hogy a stúdió alelnöke legutóbb úgy nyilvánult meg, hogy Az éhezők viadala élni fog. A vezető azt is hozzátette, hogy míg az első két részben jelen volt az aréna, addig a második kettőben nem, s ezt igencsak hiányolták a fiatalabb nézők. Viszont, zárta mondandóját, ha időben visszafele haladnának a történetben, akkor ismét tudnának arénaharcot mutatni, amely a végső túlélésért folytatódik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Palinko2015. 12. 11.. 18:32||#7
én még a 2. nak adtam esélyt, te jártál jobban
© Bandicoot2015. 12. 10.. 18:36||#6
Az utolsó rész kettévágása is már nevetséges volt,de ami a kettévágás második felében van amire sokan vártak az minden csak nem jó...
Az ember azt várta volna hogy lesz valami akció ahogy egyre inkább beindul a film és láthatjuk a nagy végső csatát. Na SEMMIT nem látunk az utolsó felvonásban sem,csak a szenvedést, miközben a kiscsaj totálisan háttérszereplőként állandóan elveszti eszméletét és mikor magához tér közlik vele hol "tart" a háború....
Komolyan,ultragáz.... Az első két rész után sokkal de sokkal többre számítottam....
© Ragnaar2015. 12. 10.. 13:36||#5
Ez a széria azért bőven nem moziban nézős szerintem. Sőt az utolsó két részt én pl. bevárom Film+ra, persze ettől még nyilván lehet, hogy sokaknak bejön..

Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.12.10. 13:37:32
© molnibalage832015. 12. 10.. 10:46||#4
"nem akar kiszúrni a rajongókkal."

Ez szép megfogalmazása annak, hogy van vevő erre az izére és dől a lééééééééééééééééé....

Az első részt láttam, elég is volt. A hasamat fogtam a röhögéstől, olyan gagyi az egész...
© Although2015. 12. 10.. 07:46||#3
Ezt se kell nézni tovább. Gyomorforgató, nyalizik miközben röhög a markában.
Meg kell jelölni lesz megint egy gagyi új star wars szint ami jó mert megspórolom a jegy árát.
© Cickány902015. 12. 09.. 21:48||#2
Hogyha nem arról szól, hogy Woody Harrelson egy 15 éves srácot játszik az 50. viadalon, akkkor felejtős.
© dchard2015. 12. 09.. 20:12||#1
"Sokan imádják Az éhezők viadalát, így természetesen a stúdió nem akar kiszúrni a rajongókkal."

Következő mondat:

"Februárban egy befektető kérdezett rá a Lionsgate stúdiónál, hogy mik a terveik"

Muhaha. Hát persze, nem akarnak kiszúrnia rajongókkal...

Jelöljük meg a D választ:

Egy történet nélküli látványos tini mozi, szóval nem.