Szekeres Viktor

Megvan, kik térnek vissza a Trainspotting 2-re

Aki számít (és életben maradt), az visszatér a Transpotting folytatására.

A TriStar Pictures bejelentette, hogy Ewan McGregor, Jonny Lee Miller, Ewen Bremner és Robert Carlyle is vissza fog térni a Trainspotting második részére, tehát ismét láthatjuk Rentont, Sick Boyt, Spudot és Begbie-t. Az Irvine Welsh 1993-ban megjelent azonos című regénye nyomán forgatott Trainspottingot nagyon szerették a kritikusok, és azóta minden idők legfontosabb brit filmjei között tartják számon, a rajongók pedig kultfilmként tekintenek rá.

A Trainspotting 2. forgatókönyvét az első filmet is jegyző John Hodge írja, ám a folytatás csupán részleteket fog kölcsönözni Welsh 2002-ben megjelent Porno című művéből, amely tíz évvel az eredeti történet után játszódik. A rendező ismét csak Danny Boyle lesz, aki már nyáron szeretné megkezdeni a forgatást, hogy 2017-ben moziba kerülhessen a végeredmény. A rendező elmondta, hogy a szkript zseniális módon mutatja be, hogy mi történt a két rész között eltelt 20 évben a fő karakterekkel.

A jövőre 20. születésnapját ünneplő Trainspotting mindössze kétmillió dollárból készült, és bár a folytatás jóval nagyobb büdzséből - valamivel kevesebb mint 20 millió dollárból - fog gazdálkodni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!