SG.hu·

Magyarországon forgatják 2017 legjobban várt scifijét

Magyarországon forgatják 2017 legjobban várt scifijét
Itthon fogják forgatni a Szárnyas fejvadász 2-t.

2016 nyarán kezdik el forgatni a Szárnyas fejvadász második részét, a munkálatok egy része Kínában fog zajlani, egy másik része pedig Magyarországon, közelebbről a Korda stúdióban, ahol például Ridley Scott is forgatta a Mentőexpedíciót. Ez azt jelenti, hogy olyan színészeket fogadhatunk itthon, min Harrison Ford és Ryan Gosling. A filmet az a Roger Deakins fényképezi, aki az elmúlt években olyan alkotások operatőre volt, mint A félszemű, a 007 - Skyfall vagy a Nem vénnek való vidék, ráadásul a 2013-as Fogságban és az idén bemutatásra kerülő Sicario után ismét együtt fog dolgozni Dennis Villeneuve rendezővel, akit a filmet készítő Alcon Entertainment már korábban szerződtetett.

A film forgatókönyvét Hampton Fancher, a 82-es adaptáció egyik írója, valamint Michael Green készítik előbbi és Ridley Scott ötlete alapján. A történet, bár annak konkrét részletei nem ismertek, az eredeti film zárása után több évtizeddel játszódik majd. A forgatási időszak alapján biztosra vehető, hogy a kész filmet leghamarabb csak 2017-ben láthatjuk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© drsx2015. 11. 30.. 20:19||#5
Csak nehogy lefoglaljak az urhajokat, mint Brad Pitt kellekpuskait... 😉

© NullZ3r02015. 11. 29.. 18:15||#4
Akkor ebben is fognak magyarul beszélni, mint az első részben?
+1
© Alexease2015. 11. 29.. 16:34||#3
A Star Wars a tudomanyos–fantasztikus parosbol max a fantasztikusba fer bele, de az a resze is kerdeses😉 Talan ha nagyon jol sikerul, akkor "fantasztikus" lesz a film😉
Utoljára szerkesztette: Alexease, 2015.11.29. 16:34:45
© Cefet2015. 11. 29.. 16:22||#2
😊
© szomferi2015. 11. 29.. 14:10||#1
2017 legjobban várt sci-fije a Star Wars VIII lesz, csak mondom