Szekeres Viktor

Itt a Game of Thrones 6. évad első előzetese

Már előzetese is van a Trónok harca hatodik szezonjának.

A pár nappal ezelőtt kiadott plakát megjelenésekor már sejthettük, hogy az első reklámanyagot nemsokára követni fogja egy második is, egy előzetes formájában, mint ahogy abban is biztosak lehettünk, hogy a videó inkább egy teaser lesz, melynek feladata nem az évad történetének felvázolása, hanem csak afféle kedvcsinálás. Ez utóbbi funkciót be is tölti az első előzetes, de aki éber, az lehet, hogy a sztorival kapcsolatosan is következtethet belőle egy-két dologra. A premierre egyébként még a szokottnál is többet kell várnunk, hiszen a sorozat a szokottal ellentétben csak április derekán fog folytatódni az HBO-n.


Az új évaddal kapcsolatban pár új színész érkezéséről lehet tudni. Többek között Ian McShane és Max Von Sydow is szerepelni fog a Game of Thrones hatodik szezonjában. Előbbi szerepéről egyelőre nem lehet semmit tudni, a készítők titkolóznak és a sajtó sem szellőztetett meg (még) semmit. Mindössze annyit tudunk, hogy nem fog sok időt a képernyőn tölteni, s valamikor a szezon első felében tűnik fel. A másik veterán Max Von Sydow egy korábban már látott karaktert, a Brant tanítgató Háromszemű Hollót veszi át eddigi színészétől. (Utóbbi a 4. évadban volt látható egy rövid ideig.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!