Szekeres Viktor

Külön tévésorozatot kapnak a legnagyobb zsenik

Az AXN zsenikről szóló akciósorozatot indít.

A Skorpió - Agymenők akcióban (Scorpion) a népszerű géniusz, Walter O’Brian életén alapul, azonban az AXN kiadott sajtóközleményével ellentétben merő fikció, természetesen a benne megénekelt események a valóságban nem történtek meg. O’Brian egyébként 197-es IQ-val rendelkezik, a világ egyik legintelligensebb embereként tartják számon, akire a sorozat szerint már tini korában felfigyelt az amerikai kormány, majd be is szervezik őt és különc zsenikből álló csapatát, hogy segítsenek felvenni a harcot a világot fenyegető, olykor csúcstechnológiával kapcsolatos veszélyforrások ellen.

A Scorpion a tavalyi év egyik legnézettebb új sorozata volt Amerikában, és itthon november 9-től lesz látható az AXN műsorán hétfő esténként 21:05-tól. A Skorpió csapatának további tagjai: Sylvester Dodd (Ari Stidham), statisztikai guru, Happy Quinn (Jadyn Wong), műszaki zseni, és Toby Curtis (Eddie Kaye Thomas), pszichiáter. A csapattagok különös ismertetőjele, hogy valódi kockák, emiatt pedig kissé nehezen találják meg a hangot a hétköznapi emberekkel. Szerencsére akad egy "tolmácsuk" is, Paige (Katharine McPhee) személyében, aki egyedülálló anyaként pincérnőként dolgozott, míg be nem kapcsolódott a világ megmentésének folyamatába.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!