Szekeres Viktor

Új szezonnal jelentkezik a Brutális biológia is

A történelemleckék után decembertől Brutális biológia 2. évada veszi kezdetét.

Mint arról már beszámoltunk, november elején kezdi el adni a Spektrum a Brutális történelmet, melynek kifutása után a sorozat a Brutális biológia második szezonjával fog folytatódni december ötödikétől. A nézők továbbra is arra számíthatnak, hogy a készítők mindent kipróbálnak, amire kíváncsiak, s folyton vizsgálódnak, s mindezt azért, hogy megérthessék a természet és az ember létezését. A Brutális Biológia a sorozat szokott stílusában dolgozza fel a tantárgyat. Vályi társa ismét Dr. Szerényi Gábor, tanár lesz, aki sajátos stílusában magyaráz, és sokszor egy-egy odaszúrással teszi helyre a "rakoncátlankodó" műsorvezető-társát.

Az új részekben többek között sor kerül a szív vizsgálatára, és még egy boncolást is nyomon követhetünk. A csapat a szív működését többek között egy életnagyságú zsiráf maketten is modellezi, és azt is megvizsgálják, hogy mi kell hozzá, hogy ne kapjon agyvérzést az állat. A sorozat hasonló módon feldolgozza a légzés témakörét, légmentesen elzárt műsorvezetővel, telefonfülkében működő tüdőmodellel, a mozgás szervrendszerét, akarata ellenére mozgásra bírt alannyal, és a fül működését, ami kapcsán látványos magyarázatát kapjuk annak, mi is a szédülés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!