MTI

Nem vállalja többet Jack Bauer szerepét Kiefer Sutherland

Kiefer Sutherland közölte, hogy semmiféleképpen sem fog visszatérni Jack Bauer ügynök szerepében a 24 című nagysikerű televíziós sorozatban.

Sutherland, aki tavaly még egy minisorozatban eljátszotta a kemény és agyfúrt ügynököt, nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy ismét Bauer bőrébe bújik, amikor a Fox csatorna az év elején bejelentette a sorozat életre keltését. "A 24 határozottan befejeződött számomra. Ez volt az egyik legnagyobb ajándék, amelyet színészként kaptam, de a sorozat nélkülem fog folytatódni, más dolgokat akarok csinálni" - közölte Sutherland a BBC-vel.

A 48 éves kanadai színész elmondta, hogy a televíziózás alapjaiban változatta meg színészi felfogását. "Többet akarok televíziózni. Hihetetlen tapasztalatokat szereztem a 24 forgatása során, de a legfőbb hasznom az volt, hogy olyat csinálhattam, amit az emberek szívesen néztek és élveztek" - hangsúlyozta, annak a véleményének hangot adva, hogy jelenleg nincs jobb médium a televíziónál.

Az Emmy- és Golden Globe-díjas Kiefer Sutherland új filmjének, a Forsaken című westernnek a bemutatása alkalmából nyilatkozott a zürichi filmfesztiválon, a filmben először szerepel együtt apjával, Donald Sutherlanddel. A Jon Cassar rendezésében készült alkotásban Sutherland pisztolyhőst alakít, aki megpróbálja rendbe hozni kapcsolatát apjával. Sutherland a Zürichben folyó nemzetközi filmfesztiválon Arany Szem díjat kapott sokoldalú, mindig megújulni képes színészetéért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)