Szekeres Viktor

Látványos új plakátokat kapott az extrémsportos akciófilm

A plakátokból is kiderül, hogy az új Holtpont nem egyszerű feldolgozás lesz.

A Warner Bros. Pictures négy új, négyzet alakú plakátot adott ki a Holtpont (Point Break) című extrém sportos akciófilmjéhez, amiket alant láthattok, kiegészítve a pár hete kiadott klasszikus stílusú poszterrel. S bizony már ezen képek alapján is kiderül, hogy ezúttal nem csak szörfözni fognak a filmben, mint annak idején azt Patrick Swayze tette a Keanu Reeves főszereplésével készült 90-es évekbeli eredetiben, hanem sokkal több kunsztot láthatunk majd. Már persze, ha áldozunk a filmre legalább másfél órát.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Az új Holtpont természetesen a Halálos iramban-széria kedvelőit veszi célba, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az Amerikában karácsonykor mozikba kerülő film egy új franchise első darabja lehet. A film két főszereplője, az új Reeves és Swayze Luke Bracey és Édgar Ramirez lesz, de mellettük fel fog tűnni Teresa Palmer, Ray Winstone és Delroy Lindo is. A filmet az az Ericson Core rendezte, aki annak idején a Halálos iramban operatőrje volt, s első rendezésére 2006-ban került sor, ekkor a Legyőzhetetlent készítette el Mark Wahlberg főszereplésével. A premierre Amerikában december 25-én fog sor kerülni.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!