SG.hu·

Itt az FPS-szemszögű akciófilm előzetese

Itt az FPS-szemszögû akciófilm elõzetese
A Hardcore nézése közben úgy fogjuk érezni, mintha egy FPS-sel játszanánk.

Korábban már írtunk az FPS-nézőpontú Pandemic című filmről, amit elvileg majd moziban láthatunk, most pedig egy másik hasonló stílusban készült alkotásra hívnánk fel a figyelmet. A Hardcore-t most fogják bemutatni a Torontóban megrendezésre került nemzetközi filmfesztiválon, és ezen alkalomból a gyártó előrukkolt az előzetesével is, ami önmagáért beszél, igencsak intenzív élmény.


A Hardcore-t Ilya Naishuller rendezte, producerei között pedig ott találjuk az Őrség-film, valamint a Wanted rendezőjét, Timur Bekmambetovot. A főszereplő Sharlto Copley, mellette pedig olyan színészek teszik tiszteletüket a filmben, mint Danila Kozlovsky, Haley Bennett, Andrey Dementiev, Dasha Charusa és Sveta Ustinova. A történet "rólunk szól", semmire sem emlékezve térünk magunkhoz, s azonnal kiderül, hogy a feleségünk hozott vissza a halálból, illetve, hogy cyborggá váltunk. Öt percre rá az asszonyt elrabolják.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Bokafix22015. 09. 14.. 16:40||#18
FPS szemszögű akciófilm. Ez jó vicc... 😄
Amúgy tudja a cikkíró hogy az FPS egy játékkategória rövidítése?

Maximum FP (first person) szemszög van, de nem FPS...
© Cat2015. 09. 14.. 16:07||#17
"Egyébként te másokat szoktál nézni FPS-ezés közben?"

A Twitch.tv nem erről szól? És dollármilliárdokat ér már a cég.
© njozef842015. 09. 14.. 11:12||#16
Én úgy vettem észre, hogy itt az sg fórumon lévő emberek szinte semmihez nem tudnak pozitívan hozzáállni (persze vannak kivételek). Személy szerint nekem nagyon tetszett a videó és egész jó ötletnek tartom. Persze az is lehet miután megnézem a filmet egy hatalmasat csalódok, de azért adok egy esélyt.
"hosszabb távon nézhetetlen ez a látószög, szédülést, fejfájást okoz"- ezt nem minden emberrel van így, csak akik érzékenyek rá. Mint ahogy a 3D filmeknél, van akiknek 20 perc után fáj a fejük, de vannak akik fél napot is nézhetnék (pl. én) és nincs semmi bajuk.
© AZUL2015. 09. 14.. 09:37||#15
szerintem sokszor van váltás szemszöget illetően...
© tomboy0132015. 09. 14.. 08:59||#14
Mint ahogy az egész hozzászólása is. 😊
© zetortraktor2015. 09. 14.. 07:53||#13
Már hogy lenne baromság? Ő csak jobban tudja, hogy neki milyen élmény. Egyébként te másokat szoktál nézni FPS-ezés közben? Gratulálok.
© laci06042015. 09. 14.. 07:44||#12
"PC-n is iszonyatos fárasztó másvalakit nézni, miközben FPS-el játszik. "

Ez elképesztő nagy baromság.
© TokraFan2015. 09. 14.. 01:13||#11
10éves vér Istvánok már gerjednek erre a sz*rra.
Pedig hosszabb távon nézhetetlen ez a látószög, szédülést, fejfájást okoz. PC-n is iszonyatos fárasztó másvalakit nézni, miközben FPS-el játszik.
Ez a tömény kamera rángás 1,5órán keresztül különösen kedves lehet majd...Én mondjuk sosem tudom meg.
© Inquisitor2015. 09. 13.. 23:41||#10
Biztos jól adtátok meg a főszereplő nevét, mert gyanús, hogy a trailer közepén csúnyán kinyiffant. 😄
© heist2015. 09. 13.. 21:31||#9
Ezt ki fogja nézni másfél órán keresztül?
Borzasztó olcsónak tűnik.