SG.hu·

Mégis megmenekül és folytatódik az új Terminátor-sorozat?

Mégis megmenekül és folytatódik az új Terminátor-sorozat?
Lehet, hogy mégsem kell keresztet vetnünk az új Terminátor-filmekre.

Mint az ismert, az új Terminátor-sorozatot, melyet a Terminator: Genisys indított el, a gyártó több részesre tervezi. Azonban hiába a tervek, ha az új filmek nem érdeklik a közönséget - többször is előfordult már, hogy előre bejelentett folytatások haltak el érdeklődés hiányában, most például a világ nyolcadik csodája lenne, ha folytatódna A Fantasztikus Négyes, mint ahogy nemrég A csodálatos pókember előrejelzett folytatásaira is keresztet vethettünk a filmek bukása miatt.

A Terminator: Genisys ugyan nem bukott, de nem is szerepelt túl fényesen, így minden további terv attól függ, hogy a stúdiónak milyen elvárásai voltak a filmmel szemben, s ez az az információ, mely előttünk természetesen nem ismert. A 155 millió dollárból gyártott film Amerikában mindössze 89 milliós bevételig jutott el, nemzetközileg viszont jól teljesített (264 millió dollár), s a napokban megtartott kínai premier mindezt csak nyomatékosította. Az ázsiai országban ugyanis minden idők negyedik legjobb nyitónapját produkálta a Genisys az amerikai filmek között, mindössze a Halálos iramban 7, a Bosszúállók 2 és a Transformers 4 érdekelt több embert, mint az új Terminátor. Ez 27,4 millió dollár bevételt jelentett, vagyis arra is megvan így az esély, hogy a film 400 milliós Amerikán kívüli bevételt jegyezzen pár hét múlva.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© pixx2015. 08. 26.. 15:26||#28
Lényeg érdemben nem tudtál reagálni, csak az oltásra megpróbáltál újra leoltani. Azt tudjuk, hogy ovis szinten vagy, már, ami az olvasás, és értelmezési képességeidet illeti, most a kérdés, az, hogy félreolvastál valamit nagyon keményen, akkor miért nem tudod elismerni?
Ja az ovis szint, el is felejtettem... jól képviseled 😄
© tomboy0132015. 08. 26.. 05:27||#27
Még jó, hogy te nem személyeskedsz, de semmi gond az ovis stílusnak mindenképp jelen kell lenni SG-n 😉
© heist2015. 08. 25.. 19:59||#26
Az a kép, honnan szedik elő az ilyen arcokat és minek őket mutogatni?
© pixx2015. 08. 25.. 16:08||#25
http://www.hollywoodreporter.com/news/200-million-rising-hollywood-struggles-721818

Nem a legfrissebb de jól példázza.
© Paddy2015. 08. 25.. 11:45||#24
Egyetértek ezzel. Most már csak a stúdiónak kellene kinyitni a csipás szemeit és leültetnie az írókat, rendezőket, szereplőket, hogy zsinórban vagy 5x nézzék meg az első és második részt. Akkor talán elkapnak valamit a lényegből és nem lesz darálóba való az általuk kreált rész. A Genesys írójával külön megetetném az általa papírra fosott sztorit...
© Zombee2015. 08. 25.. 10:07||#23
Erre a 150-200 millióra van valami hivatkozásod? Mert a film bevételeire, költségvetésére van. Soknak találom azt a 150-200 milliót reklámra.
© Zombee2015. 08. 25.. 10:05||#22
Ezek pont nem a spekulációk. Ami spekuláció, az a reklámköltség, azzal nem is számoltam.
© pixx2015. 08. 24.. 19:40||#21
Látom sikerült átmenni személyeskedésbe. Nem tudom, hogy honnan tudod mit nézek, mert nem mondtam semmi ilyesmit.
Az amerikai filmtől egészen a japán filmig szinte mindent szoktam nézni. És japán filmeknél nem a mangát értem, hanem mondjuk olyan műveket, mint Takeshi Kitano filmjeit. Sőt még a könyveket is olvastam tőle. 😄

Kis matek 90-s évek közepéig olyan 1000-1200 film készült az USA-ban, ez mára olyan 500-600 között van.

Míg Indiában az elmúlt 15 évben duplája lett, ott olyan 1400 készül.

Most persze a komolyan megtámogatott filmekről beszélünk, évi szinten olyan 50 ezer film készül világszerte.

Hogyan van közte szemét nem vitás.

Előző hozzászólásomban a T1-t méltattam, illetve az új részt. Próbáld meg értelmezni amit írtam! Iskolába olvasni kellett volna megtanulni 😄
© tomboy0132015. 08. 24.. 18:25||#20
Attól, hogy te nem az eredeti történettel rendelkező filmeket nézed meg az nem azt jelenti, hogy nem léteznek. Sokkal több filmet készítenek manapság mint a T1 idején, érthető, hogy a szemét is több.
© pixx2015. 08. 24.. 17:40||#19
Fiatal vagyok még mindig 34 évvel nem mondanám magam öregnek.

Viszont akkor volt értéke annak a filmnek, és a mostani rész mellé téve, még mindig van. Persze már vannak gyengébb részek benne, de jól van összerakva.