Szekeres Viktor

Jön a Demóna 2

A Disney újabb élőszereplős meseadaptáció folytatását készíti el.

Túl nagy sikernek bizonyult a Demóna (Maleficent), s így a Disney nem hagyja parlagon heverni a franchise-esélyeket. A stúdió, miképp az Alice Csodaországbanhoz, úgy a Csipkerózsikát megátkozó boszorkány történetéhez is készít egy folytatást, legalább is erről értesült a Deadline, mely arról ír, hogy már el is kezdődött a Demóna 2 forgatókönyvének fejlesztése. Az író az a Linda Woolverton lesz, aki az első epizód szkriptjét is jegyezte.

Más információ egyelőre még nem látott napvilágot a második részről, s hivatalos bejelentés híján azt sem tudni, hogy vajon Angelina Jolie visszatér-e, de a Disney-nek minden bizonnyal az a szándéka, hogy visszahozza őt, csak előbb természetesen meg kell egyeznie a feleknek a feltételekről. A Demóna a Disney élőszereplős meseadaptációinak második legsikeresebb darabja volt az 1 milliárdos világbevételt produkáló Alice Csodaországban mögött a maga 758 millió dolláros bevételével. A másik két film közül az Óz, a hatalmas Amerikában nagyon jól szerepelt, annyi bevételt hozott, mint a Demóna, azonban nemzetközileg kisebbet durrant, összességében 493 millió dollárral zárt, míg az idei Hamupipőke is némiképp csalódást okozott azzal, hogy "csak" 532 millió dollárig jutott el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tinman #5
    Nézd meg a Transformers-t... legsikeresebb filmek között ott van, de egy épelméjű ember vagy bebaxva vagy háromszori belealvással tudja csak abszolválni.

    Amúgy ez a Maleficent teljesen oké volt. Onnan tudom, hogy nem aludtam el rajta.
  • zetortraktor #4
    Ó, ember. Hol van az összefüggésben, hogy milyen a film azzal, hogy mennyire sikeres. Nem mondod, hogy még nem fedezted fel azt, hogy szar filmek is lehetnek sikeresek. Főleg, hogy a film sikeréhez az kell, hogy az ember beüljön rá, nem az, hogy bejöjjön neki.

    Ó, ember, ember. Erre eddig komolyan nem gondoltál?

    (Arról nem is beszélve, hogy egy csomó pozitív kritikát olvasni a filmről. Lehet, hogy te olvastál össze minden hülyeséget. Nem mellesleg, minek olvasol kritikákat, ha már láttad a filmet? Főleg, ha ilyen hisztisen reagálsz más véleményére. Nem hiszem, hogy valakit is érdekelne ez a hír azok közül, akiknek nem tetszett a film. Miért hatná meg őket, miért égetné be őket az, hogy a birka nép valamire tömött sorokban ment? )