SG.hu·
Holnapolisz - Optimista fantáziafilm a megfelelő közönségnek
Mi is láthatjuk az év egyik gigabukását, azonban a sikertelenség nem feltétlenül fed rossz filmet, csak olyat, ami egyszerűen nem sok embert érdekelt.
Hogy tetszett a Holnapolisz?
Minden évben egymást követik nyáron a szuperprodukciók, és minden évben akadnak olyan nagyköltségvetésű filmek, amik csúnyán besülnek. Idén először az eredeti koncepcióra építkező Holnapolisznak nem jött össze a korrekt szereplés - Amerikában csak közepesen teljesített, itthon pedig kifejezetten leszerepelt. Pedig a marketingesek joggal hihették, hogy a látvány és a futurisztikus világ eladja majd a filmet, mely ahogy A Karib-tenger kalózai is, ugyancsak egy Disneylandes vidámparki látványosságtól kölcsönözte a címét. Más látványfilmek esetében pár trailer bőven elég a nézők meggyőzőéséhez, itt viszont a közönség úgy tűnik nem látta a filmben a történetet, s ezt még akkora nevekkel sem lehetett kompenzálni, mint George Clooney, vagy a rendezőként eddig sosem hibázó Brad Bird.
Érdekes módon, aki a történetre kíváncsi, az még egy ilyen kritikából sem lesz sokkal okosabb, ha a spoilermentesség a célja. A film egy idősödő férfi memoárjaként indul, aki visszaemlékszik hatvanas évekbeli gyerekkorára, és a New York Cityben rendezett világkiállításra, ahol egy különös, új világ nyílott meg szemei elől. Mindez persze csak afféle forgatókönyvírói fogás, hiszen ezen expozíció után kvázi újraindítják a sztorit és megismerjük a valódi főhőst, aki ugyancsak a kályhától kezdi el a sztoriját, melyben megtudjuk, hogy tett szert egy varázslatos jelvényre, ami egy csodálatos, általa sosem látott világba repíti el őt. Ettől a perctől kezdve pedig az a célja, hogy megfejtse a látottakat és kiderítse, hogy mi is ez a világ. Ez azonban nem mindenkinek tetszik.
Sokféle műfaji megnevezést meg lehet próbálni ráhúzni a Holnapoliszra, de legjobb, ha abban maradunk, hogy a film egy fantáziafilm, mégpedig abból a fajtából, melynek a célja nem feltétlenül a történetmesélés, hanem a mitológiaépítés és a (fogalmazzunk így) tanítás, az emberiségnek való iránymutatás. És bizony ez nem kis cél, hasonlókba már sok filmkészítő bicskája beletört. A Holnapolisz kapcsán egy ideig nem is tudjuk, hogy mire megy ki a játék, a világ felspannolhatja a nézőt, hogy aztán rádöbbenjen arra, hogy a végcél igencsak banális.
Mostanság rengeteg disztópikus világgal találkozunk könyvekben, filmekben, tévésorozatokban, így felüdülés, hogy végre valami utópisztikusat is láthatunk. Kár, hogy nem merítkezhetünk meg ebben a világban, nem kapunk rá esélyt, hogy megismerjük, mert közben evilági üldözések és díszletromboló akciójelenetek akasztják meg a sztorit - bár el kell ismernünk, hogy a csapdákkal telezsúfolt házban zajló menekülés remekül lett megcsinálva.
A Holnapolisz nem egy rossz film, de rettenetesen messze van a jótól. Sajnos. Nem is annyira könnyű megragadni, hogy hol bukik el, nyilván mindenkinél máshol. Van, akinek az nem fog bejönni, hogy hiába a cím, a történet nagy része a mi világunkban játszódik. Más a film záró harmadától fog a falra mászni, amikor hirtelen váltással elkezdek "megmagyarázni" a filmet, szánkba rágják az ún. tanulságot. És biztosan lesz olyan is, akit az alapvetően céltalanság zavar majd, és az álmodók koncepciójának erőltetése. Aki viszont átengedi magát az élménynek, hagyja, hogy beszippantsa őt ez az új világ, annak minden bizonnyal olyan utazásban lesz része, hogy még a finálé sem zökkenti ki. Hiába, a Holnapolisz teljes élvezetéhez szükségünk lenne romlatlan, gyermeklélekre.
Utólag mindig okos az ember, de talán az sem használt a filmnek, hogy fene nagy titkolózás vette körül az alkotók részéről. Mert a bukás oka nem az volt, hogy pár kritikus vagy néző húzta a száját, hanem egész egyszerűen a közönséget nem érdekelte a Holnapolisz. Fura belegondolni, hogy itthon a legtöbb másodosztályú látványfilm, például A hetedik fiú című trash fantasy, vagy a legutóbbi Jason Statham-akciófilm, a Joker nyitott hasonló szinten, vagy erősebben, ami annak köszönhető, hogy az efféle filmeket a látványukkal vagy a koncepciójukkal el lehet adni. A Holnapolisz kampányára úgy tűnik, negatívan reagált a közönség, mert ilyen eredményt szinte reklám nélkül is el lehetett volna érni egy 200 milliós film esetében.
Érdekes módon, aki a történetre kíváncsi, az még egy ilyen kritikából sem lesz sokkal okosabb, ha a spoilermentesség a célja. A film egy idősödő férfi memoárjaként indul, aki visszaemlékszik hatvanas évekbeli gyerekkorára, és a New York Cityben rendezett világkiállításra, ahol egy különös, új világ nyílott meg szemei elől. Mindez persze csak afféle forgatókönyvírói fogás, hiszen ezen expozíció után kvázi újraindítják a sztorit és megismerjük a valódi főhőst, aki ugyancsak a kályhától kezdi el a sztoriját, melyben megtudjuk, hogy tett szert egy varázslatos jelvényre, ami egy csodálatos, általa sosem látott világba repíti el őt. Ettől a perctől kezdve pedig az a célja, hogy megfejtse a látottakat és kiderítse, hogy mi is ez a világ. Ez azonban nem mindenkinek tetszik.
Sokféle műfaji megnevezést meg lehet próbálni ráhúzni a Holnapoliszra, de legjobb, ha abban maradunk, hogy a film egy fantáziafilm, mégpedig abból a fajtából, melynek a célja nem feltétlenül a történetmesélés, hanem a mitológiaépítés és a (fogalmazzunk így) tanítás, az emberiségnek való iránymutatás. És bizony ez nem kis cél, hasonlókba már sok filmkészítő bicskája beletört. A Holnapolisz kapcsán egy ideig nem is tudjuk, hogy mire megy ki a játék, a világ felspannolhatja a nézőt, hogy aztán rádöbbenjen arra, hogy a végcél igencsak banális.
Mostanság rengeteg disztópikus világgal találkozunk könyvekben, filmekben, tévésorozatokban, így felüdülés, hogy végre valami utópisztikusat is láthatunk. Kár, hogy nem merítkezhetünk meg ebben a világban, nem kapunk rá esélyt, hogy megismerjük, mert közben evilági üldözések és díszletromboló akciójelenetek akasztják meg a sztorit - bár el kell ismernünk, hogy a csapdákkal telezsúfolt házban zajló menekülés remekül lett megcsinálva.
A Holnapolisz nem egy rossz film, de rettenetesen messze van a jótól. Sajnos. Nem is annyira könnyű megragadni, hogy hol bukik el, nyilván mindenkinél máshol. Van, akinek az nem fog bejönni, hogy hiába a cím, a történet nagy része a mi világunkban játszódik. Más a film záró harmadától fog a falra mászni, amikor hirtelen váltással elkezdek "megmagyarázni" a filmet, szánkba rágják az ún. tanulságot. És biztosan lesz olyan is, akit az alapvetően céltalanság zavar majd, és az álmodók koncepciójának erőltetése. Aki viszont átengedi magát az élménynek, hagyja, hogy beszippantsa őt ez az új világ, annak minden bizonnyal olyan utazásban lesz része, hogy még a finálé sem zökkenti ki. Hiába, a Holnapolisz teljes élvezetéhez szükségünk lenne romlatlan, gyermeklélekre.
Utólag mindig okos az ember, de talán az sem használt a filmnek, hogy fene nagy titkolózás vette körül az alkotók részéről. Mert a bukás oka nem az volt, hogy pár kritikus vagy néző húzta a száját, hanem egész egyszerűen a közönséget nem érdekelte a Holnapolisz. Fura belegondolni, hogy itthon a legtöbb másodosztályú látványfilm, például A hetedik fiú című trash fantasy, vagy a legutóbbi Jason Statham-akciófilm, a Joker nyitott hasonló szinten, vagy erősebben, ami annak köszönhető, hogy az efféle filmeket a látványukkal vagy a koncepciójukkal el lehet adni. A Holnapolisz kampányára úgy tűnik, negatívan reagált a közönség, mert ilyen eredményt szinte reklám nélkül is el lehetett volna érni egy 200 milliós film esetében.
|
Holnapolisz (Tomorrowland)
színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 123 perc, 2015 12 éven aluliak számára megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: Brad Bird forgatókönyvíró: Brad Bird, Damon Lindelof zeneszerző: Michael Giacchino operatőr: Claudio Miranda producer: Brad Bird, Damon Lindelof szereplők: Britt Robertson (Casey Newton) Hugh Laurie (David Nix) George Clooney (Frank Walker) Raffey Cassidy (Athene) |
