Szekeres Viktor

Megvan az élőszereplős Death Note-mozifilm rendezője

A remekül sikerült The Guest rendezője kezdhet el dolgozni A halállistával. Már csak forgatókönyv kell.

Annak ellenére, hogy a Warner Bros. stúdió már hat éve megvásárolta a Death Note (A halállista) című anime mozifilmes adaptációjának amerikai jogait, az utóbbi időben nem sokat lehetett hallani a projektről. De szerencsére idén végre támadt valami neszezés körülötte, melynek eredményeképp a rendező kiválasztása is megtörtént, legalábbis erről értesült a The Hollywood Reporter.

A lap úgy tudja, hogy az amerikai élőszereplős Death Note-mozifilmet az az Adam Wingard rendezheti, aki 2007-ben készítette el első játékfilmjét, azonban az, mint a további kettő, nem nagyon lett ismert. 2011-ben viszont a You're Next című horrorja már hírnevet és majdnem 20 millió dolláros bevételt hozott számára Amerikában, aminek köszönhetően a VHS-sorozat első és második epizódjába is rendezhetett egy szösszenetet. Tavalyi filmje, a The Guest magasan az eddigi legjobb munkája lett, a sors és a marketing furcsa fintora azonban, hogy Amerikában még 400 ezres bevételt sem ért el, csak nemzetközileg volt említésre méltó a szereplése, mely meghaladta a 2 millió dollárt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • takysoft #7
    teljesen egyetértek.

    Hollywoodnak nem kéne erőltetni az élőszereplős Anime-t....

    Nem azt mondom, hogy hülyék ők az anime műfajhoz. Vannak ott olyan arcok, akik azért tettek le szép dolgokat az asztalra. Az Avatar sorozat például talán az egyik legszebb anime, amit valaha láttam. Szép világ, jó szereplők, fordulatos story. Aang és Korra legendája is nagyon élvezhető, kedves történet, és 100% japán amine befolyás érezhető mindkettőn.

    Szerintem tökéletesen beleillik, hacsak nem jobb is, mint a korosztályának megfelelő japán alkotások (Pokemon, digimon, sailor moon, stb...)
    Evidens módon nem az Attack on Titan-nel kell összehasonlítani :)

    Arról mondjuk kérlem ne tegyünk említést, hogy azért abból is sikeredett egy elképesztő pocsék filmet letenni az asztalra...

    szóval szerintem
    Előtt tanuljanak meg mangát és anime-t csinálni.... utána lehet őket megfilmesíteni :)
  • vérpocok #6
    Pedig van jól sikerült amcsik által kreált anime. Dragon Ball: Evolution

  • Zero001 #5
    Nem tudom, hogy a manga meg az anime milyen, de az élőszereplős film az ritka kiábrándító volt az ötlettelenségével. Nagyon fasza alapötlet, borzalmasan egysíkúan megvalósítva (szívroham-szívroham-szívroham-szívroham). Ennél azért sokkal többet vártam volna, főleg amekkora hype van körülötte.
  • cateran #4
    Nem kellene...amerikaiak altal csinalt eloszereplos anime meg nem lett jo.....Meg a japanoknak sem jon ossze mindig maradektalanul, de az amcsik aztan total hulyek az egeszhez :D Maradjanak szepen az amerikai kepregenyeknel, AZ jol megy nekik :P
  • hiper KOCKA #3
    nem azt írták hogy az "első élőszereplős"
  • kalapos01 #2
    Az ég meg kék? Szerintem az SG is írt róla.

    Igen, itt: http://sg.hu/cikkek/62476/death-note-a-halallista
  • lostprophet #1
    Már volt élőszereplős Death Note jó pár évvel ezelőtt.