Szekeres Viktor

Remek képek érkeztek az új Terminátor-filmhez

Új jelenetképek segítenek kibírni a Terminátor-reboot premierjéig hátralévő pár hónapot.

Az Empire filmes magazin egy rakás új képet jelentetett meg a Terminator Genisysből, sőt, Emilia Clarke és Arnold Schwarzenegger még a címlapot is megkapta. A fotók egyik újdonsága, hogy feltűnik rajtuk a friss Oscar-díjas J.K. Simmons is, aki az egyik mellékszereplő (egy rendőr) lesz a filmben. Valamint az egyik fotón azt láthatjuk, hogy egy terminátor az ifjú Sarah Connort viszi a karjaiban, ami... Nos, megindíthat bizonyos találgatásokat a történettel kapcsolatban.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A tervek szerint a Terminator Genisys el fog "játszadozni" a Terminátor-franchise kontinuitásával (időutazós tematika lévén ez nem nehéz), az első két filmből több jelenetet is rekreálnak majd, például az is kiderül, hogy Sarah Connort az Arnold Schwarzenegger által alakított terminátor nevelte fel. A film főgonosza egy ember/gép hibrid lesz, akit (amit?) a készítők vizuális szempontból forradalminak írtak le. A Terminator Genisys július elsején kerül bemutatásra az amerikai mozikban.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AZUL #24
    ráadásul vagy 15kg-nyi izommal is több van rajta...
  • Axlkenobi #23
    Egyébként Arnie külsejében felesleges logikát keresni. Ha megnézzük, pl. már a második részben látványosan kevésbé volt felgyúrt mint az elsőben. A karakter időtlen, a színész nem az. Ezen szimplán túl kell lépni és élvezni a filmet.

    Hugh Jackmannek is több már a ránca, mint a legelső X-Menben, pedig elméletileg halhatatlan, vagy legalábbis iszonyú lassan öregszik. Ennek ellenére a karakter mégis működik.
  • cateran #22
    Ahem...Nyilvan jol bevacsorazik ezen celbol...nem, nem kell annak semmi "and do not require a flow of nutrients or anti-bodies" az meg, hogy ki a buta? Szajbaragosan elmagyarazom, csak neked:Az energiacella lehetove teszi, hogy sokaig, nagyon sokaig lebecoljon a nagyvilagban, mindekozben az elo szovet a femvazon:"However, the living tissue of the T-800's is still prone to necrotizing after a period. Therefore, when not in active service, flesh covered T-800's are stored in special racks in a cryogenic vault to preserve the flesh from deteriorating""
    Azaz 1 ido utan nagyon kell sminkelnie magat, mert kilog a "lolab", akarom mondani a femvaz. De hogy ezt miert kell igy elbetuzni? Sigh...

  • nessboth #21
    nem ebben van, hogy az öreg Arnie fog verekedni a fiatalabb Arnie-val?
  • Wittgen #20
    Ne legyél buta, az energiacella a GÉPET működteti, nem a szövetet. A szövet az élő hús, bőr, annak tápanyag kell, nem energia.
    Az első részeket meg nem ignorálja, csak másik idősíkba helyezi a történetet. Mert ugye van olyan elmélet, hogy az időugrás nem a saját idősíkodba visz, hanem egy alternatív valóságba, vagyis a te jelenedet nem változtatja meg, amit annak múltjában teszel.
    Az új filmtől - mint már sokan mondták - a régi T filmek nem lesznek kevésbé szórakoztatóak.
  • cateran #19
    Azzal nem is lenne gond, a rancok miatt senki nem panaszkodik..na de a pocak?:D Az "izomtomeg" leepulese? A leiras szerint az energiaegysege kb 120 evre eleg, ha fullban tolja es kb a vegtelensegig, ha csokkentett uzemmodban megy...nomarmost, teszem azt 200 ev mukodes utan mennyit oregedne az a szovet? Vagy 500? Ez szokas szerint baromsag baromsag hatan, csak hogy lehuzhassanak meg 1 bort a nevrol, persze szvsz :D (kicsit meg varunk es kiderul, hogy nemcsak a neveloapja, de az igazi is a terminator, mert annyira elethure csinalta a Skynet, hogy szaporodni is kepes....aztan johet az uj pornovaltozat:D)
  • Cickány90 #18
    a terminátor idősíkja már így is lyukasabb mint egy ementáli sajt, szóval nagyjából mindegy, hogy mi lesz a felállás
  • Jawarider #17
    Terminator Armageddon-t kellett volna megcsinálni a T2 után. Nagyon ütős.

    Szóljatok ha kell, átdobom.
  • Axlkenobi #16
    A magyarázat az, hogy az élő szövet öregszik. Az ötlet egyébként James Camerontól van. A sztori pedig valóban olyan "startrekesen" lesz reboot, tehát ha minden igaz, akkor a meglévő négy film idővonalából mennek vissza és változtatják meg az egészet.
  • Cyberdog #15
    Legalább feltúrbózhatták volna az új technikával, mint a Tron-nál, Jeff Bridges-el. S legalább nem nézne úgy ki, mint aki megszökött a nyugdíjas otthonból. Bár azt meg kell hagyni, hogy jobban tartja magát, a korabeliekhez képest. :)