Szekeres Viktor

Új előzetest kapott a nyár scifijének ígérkező Holnapolisz

A Tomorrowland az új trailer után sem lett kevésbé várt film.

A Walt Disney Pictures új előzetest adott ki soron következő scifijéhez, a Holnapoliszhoz (Tomorrowland), melyet Brad Bird rendezett George Clooney és Britt Robertson főszereplésével. A film forgatókönyvét Bird Damon Lindelof közreműködésével írta, de az ötletadásba még Jeff Jensen is besegített. A két főszereplő mellett egyébként kisebb szerepekben még olyan színészeket láthatunk a scifiben, mint Hugh Laurie, Raffey Cassidy, Tim McGraw, Judy Greer, Kathryn Hahn, Keegan-Michael Key és Thomas Robinson.


Az odakint május 22-én debütáló, itthon pedig valószínűleg június elején bemutatkozó Tomorrowland, már csak a rendező eddigi munkássága alapján is az év egyik legjobban várt darabja. Bird ugyanis pályáját a minden idők egyik legjobb amerikai animációjának tartott Szuper haverrel kezdte, melynek hatalmas bukását három 200 millió fölötti sikerrel tette jóvá, a L'ecsóval, a Hihetetlen családdal, valamint a Mission: Impossible-sorozat negyedik epizódjával. A három animáció egyaránt 8.0/10 ponton áll az IMDb-n, míg az M:I 4 7.3/10-en, ami így, talán mondanunk sem kell, a legjobb Mission: Impossible-mozifilm a közönség szerint.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!