SG.hu·

Állat előzetest kapott A sejt rendezőjének új scifije

Állat elõzetest kapott A sejt rendezõjének új scifije
A Self/less érdekes története és rendezője miatt is kifejezetten érdekes.

Aki figyelte az elmúlt hetekben a filmes híreket, annak feltűnhetett egy víruskampány, melyben többek között a Phoenix Biogenic elnevezésű cégre utalgattak. Most már nem titok, hogy a reklámok a Focus Features új filmjét, a Self/less című scifi-thrillert hirdették, melynek a tegnapi nap folyamán kijött az első előzetese. A Ryan Reynolds, Sir Ben Kingsley és Matthew Goode főszereplésével, valamint Victor Garber, Derek Luke és Michelle Dockery közreműködésével készült filmet Amerikában július 31-én fogják bemutatni, az esetleges hazai premierről még nincs hír.


A provokatív film története egy rettenetesen gazdag emberről szól, aki rákban haldoklik, s úgy dönt, hogy egy orvosi eljárás során tudatát egy fiatal, egészséges férfi testébe ültetni. A Self/less egyik húzóereje mindenképp rendezője, Tarsem Singh lehet, aki korábban olyan vizuálisan szörnyen erős filmeket készített, mint A sejt vagy a Zuhanás, bár legutóbbi filmjei (Halhatatlanok, Tükröm, tükröm) már sokkal kommerszebbre sikeredtek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kalapos012015. 03. 10.. 06:02||#11
"Ezután miért nézzem meg ?😊)) "

mert lehet, hogy csak a film felét láttad benne.
© mégvadabbdisznó2015. 03. 09.. 23:45||#10
Támogatom a behelyettesítésre vonatkozó ötleted. <#hehe>
© SirBubu2015. 03. 07.. 09:07||#9
hát ezt nem hiszem el...

a múltkor valaki azon durrogott, hogy miért "brutális" egy csomó cikk címe

változtatás történt, "brutális" helyett kaptunk "állat"-ot, erre föl van, akinek meg ez nem tetszik

amondó volnék, hogy szavazást kéne kiírni, hogy legközelebb mi legyen. én javasolnám a "vaddisznó"-t.

helyettesítsük csak be ennek cikknek a címébe: "Vaddisznó előzetest kapott A sejt rendezőjének új scifije". szerintem teljesen korrekt

másfelől viszont teljesen mindegy is, mert úgysem lehet mindenki kedvére tenni ez ügyben sem
© Ragnaar2015. 03. 06.. 14:29||#8
(Kicsit én is gondolkodtam rajta időnként, hogy miért pont sejt cell-cell ...)
Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.03.06. 14:31:44
© Zero0012015. 03. 06.. 13:35||#7
Azért azt úgy nekifutásból rúgnám tökön, aki a vízzel lassan megtelő celláról szóló filmet "A sejt"-re fordította. Tótisz vó't-e?
© Ragnaar2015. 03. 06.. 12:57||#6
Valami csavarnak kell még lennie a filmben, nem hinném, hogy az egész sztorit mindenestől ellőnék a trailerrel.
Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.03.06. 12:58:28
© sárkánylovag2015. 03. 06.. 09:44||#5
Az előzetesből az egész film megérthető volt.
Ezután miért nézzem meg ?😊))
© Omega2015. 03. 05.. 19:07||#4
Állati hülye aki keveri a főneveket és a mellékneveket. Ez általános iskola alatti színvonal bakker.
© db912015. 03. 05.. 19:03||#3
Azon kívül, hogy találgatni sem kell majd a sztorit illetően, mert a trailer gyakorlatilag mindent elmondott, ezt a filmet egyetlen nagy csavar mentheti csak meg, amiről remélem, hogy a készítők - a saját érdekükben is - belerakták a forgatókönyvbe.
© Ender Wiggin2015. 03. 05.. 18:39||#2
Mint a Halhatatlanság Rt. című könyvben. Jó 50 éves sztori. Singh most eléggé visszafogta magát látványban...