Szekeres Viktor
Itt az első hivatalos fénykép Vízemberről
Kiderült, hogy fog kinézni Aquaman a Batman v Superman: Dawn of Justice-ban.
Zack Snyder, a Batman v Superman: Dawn of Justice rendezője Twitteren mutatta meg követőinek, s ezzel közvetetten minden filmrajongónak, hogy miképp fog kinézni a mostani mozis DC-univerzum Aquamanje. A derült égből villámcsapásként lecsapó kép, mely a The Red Road című remek tévésorozat sztárját, Jason Momoát ábrázolja, természetesen azon nyomban bejárta az internetet, miképp a plakátra is felkerült hashtag is: #unitetheseven. Snyder tweetjében még annyi szerepel, hogy "There is only one true King", azaz "Csak egy igaz király létezik".
Jason Momoa Aquamanje először a 2016. március 25-én bemutatásra kerülő Acélember-folytatásban fog feltűnni, majd ezt követően a 2017-es Az Igazság Ligája-mozifilmben, hogy 2018-ban saját filmje főszereplőjeként is láthassuk őt. A legutóbbi információk szerint egyébként a Warner Bros. stúdió két forgatókönyvet versenyeztetett annak érdekében, hogy a lehető legjobb Aquaman-mozifilmmel állhasson elő. Egyrészt Will Beal próbálta filmre álmodni a szuperhőst, a másik szkripten pedig Kurt Johnstad dolgozott.