Szekeres Viktor

Megvan, mikor láthatjuk a The Raid 3-at

Gareth Evans egy ideig még biztos nem forgatja le a The Raid harmadik részét.

A The Raid az elmúlt évek legjobb akciófilmje volt, s a folytatás, a The Raid 2 sem okozott csalódást, sőt, sokak szerint még az első részt is lepipálta. Nem volt csoda hát, hogy az itthon Rajtaütés címen bemutatott filmnek a rajongói egy ideje már arra kíváncsiak, hogy mikor láthatják az esetleges harmadik részt. Nos, egy ideig biztosan nem, ugyanis a rendező, Gareth Evans úgy "nyilatkozott", hogy egyhamar még biztos nem láthat neki a forgatásnak.

Evans azt tweetelte, hogy bár az ötletek már ott sorakoznak a fejében (a The Raid-filmeknek ő a forgatókönyvírója is egyben), de még egy szót sem vetett papírra, s a bemutató dátuma sincs kitűzve hivatalosan. Szerinte erre nagyjából 2018-ban vagy 2019-ben kerülhet sor. Addig is az amerikai feldolgozással csillapíthatjuk akcióéhségünket, már persze, ha megvalósul. De jelen állás szerint valamikor idén elkészülhet a film Frank Grillo főszereplésével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!