Szekeres Viktor

Előzetes alapján ez lesz az idei év legjobb új scifi tévésorozata

Megérkezett a Syfy új sorozatának az első előzetese.

Az amerikai Syfy csatorna idei egyik új sorozat a The Expanse lesz, ami James S.A. Corey hasonló című, kultikus regénysorozata alapján fog készülni. (Az írói álnév egyébként George R. R. Martin két korábbi munkatársát, Daniel Abrahamet és Ty Francket fedi.) Az itthon is kapható sorozat első része Leviatán ébredése címmel jelent meg nálunk. Az űroperának megbélyegzett könyvekből készült sorozat első szezonja 10 részből fog állni és az előzetes alapján elkezdhetünk bizakodni.


Az első kötet, a Leviatán ébredése hivatalos fülszövege a következő: Az emberiség már meghódította a naprendszert - eljutott a Marsra, a Holdra, a Kisbolygóövbe és még távolabbra -, a csillagok viszont továbbra is elérhetetlenek. Ám a kolóniák közötti kapcsolat cseppet sem feszültségmentes.
Jim Holden a Szaturnusz és az Öv között ingázó egyik jégbányász hajó tisztje. Amikor véletlenül rábukkannak egy elhagyott űrhajóra, a Scopulira, olyan titok birtokába kerülnek, amiért egyesek gyilkolni is hajlandóak - méghozzá Jim és a legénységre számára felfoghatatlan méretekben. Olyan események láncreakciója indul el, amely az egész Naprendszert háborúval fenyegeti.
Eközben Miller nyomozó egy lány után kutat. Egyetlen lány után a több milliárd lakosú rendszerben. A szülei azonban dúsgazdagok, és mindig a gazdagok diktálnak. Amikor a nyomok a Scopulihoz és a lázadókkal szövetkező Holdenhez vezetnek, a szálak összefutnak…
Holdennek és Millernek a Föld és a Mars kormányzata, a Külső Bolygók forradalmárai és a nagyvállalatok titkos érdekkörei között húzódó vékony határmezsgyén kell egyensúlyozniuk - és nem túl jók az esélyeik. Ám odakint, az Övben mások a szabályok, és egyetlen kis űrhajó a világmindenség sorsát döntheti el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #20
    Mégis kit érdekelne egy vékony rétegen kívül?
  • NEXUS6 #19
    Az alapanyag valszeg tényleg jó. De a könyv magyar fordìtását valszeg a gúglival végezték. Számomra fogyaszthatatlan. Angolból meg sajna még nem vagyok olyan szinten, hogy szakszövegeken túl irodalmi anyagokat tudjak élvezni.
  • Banderas1990 #18
    Szerintem az sem lenne garantált siker, mert hiába jó az alapanyag - ahogy szerintem ebben az esetben is - ha a megvalósítás pocsék, akkor mehet a levesbe. De egyetértek, valaki igazán nekiállhatna egy W40k sorozatnak is, azt én is megnézném.
  • paby88 #17
    nem hogy w40k sorozatot csinálnának garantált siker lenne én nem értem miért nem ragadják meg az ilyen lehetőségeket
  • yesname #16
    Az a baj, hogy a könyv tartalma semmit sem jelent. Azt emelik előtérbe belőle amit a sorozat producerei akarnak. Természetesen ez csak az előzetes, de ez alapján nem a sci-fi lesz az.
  • Banderas1990 #15
    Gyors feliratoztam az előzetest, akit érdekel:
    The Expanse - Syfy 2015 Előzetes - Magyar Felirat [HUN]
    Utoljára szerkesztette: Banderas1990, 2015.01.17. 17:21:16
  • Banderas1990 #14
    Én egyenlőre még csak a sorozatot láttam, abból is csak az első 2 évadot, de eddig nagyon megvagyok elégedve vele. Szerintem abszolút az igényesebb sorozatok közé tartozik. A regények elolvasása is tervben van, de terjedelmük és a listámon szereplő más könyvek hosszú listája miatt még nem tudtam elkezdeni őket. Sajnos-nem sajnos ilyen feldolgozásoknál is számolni kell vele, hogy az eltérő formátum miatt bizonyos dolgokon változtatni kell.
  • Banderas1990 #13
    Szerintem nincs baj azzal, ha egy ilyen történet drámai elemeket is tartalmaz, sőt számomra kifejezetten előnynek számít. Eddig a probléma inkább azokkal a sorozatokkal volt, amik túlságosan is előtérbe helyezték ezt az elemet, valamint a "drámaiság" kimerült a ki-kivel fekszik össze témában.
    Utoljára szerkesztette: Banderas1990, 2015.01.17. 15:52:17
  • Banderas1990 #12
    Az alapul vett regény, a Leviatán ébredése nagyon jó. Kíváncsian várom, hogy miképp sikerül feldolgozni ilyen formában, de ha hozza a könyv szintjét, akkor nem lehet ok panaszra. Bizonyos fokú eltérésekre természetesen számítani lehet a sztoriban, pl. ha jól tudom a második regény legalább egy szereplője már szerepelni fog az első évadban.
  • Montanosz #11
    Firefly reboot jobb lenne de ez van))