SG.hu·

Az év legzseniálisabb előzetese a Hangyaemberé

Az év legzseniálisabb elõzetese a Hangyaemberé
Ez kész. Ennyire ötletes előzetest még biztos, hogy nem láttunk idén.

Év elején már-már hagyomány ellőni egy-egy "év legjobbja" jelzőt előzetesre, filmre vagy plakátra, hiszen az első napokban ez a kitétel jó eséllyel igaz, ugyanis két-három előzetes, film vagy plakát közül nem nehéz legjobbnak lenni. De a Hangyaember első előzetese valóban kifejezetten kreatívra sikerült, még ha trollkodásnak is hat a Disney részéről. (A valódi trollkodás persze az lenne, ha nem csak egy "előzetes előzetes" került volna ki a lent látható formában, hanem a teljes trailer.)


Amerikában a Peyton Reed által rendezendő Hangyaember 2015. július 17-én kerül bemutatásra a mozikban, s az első előzetes premierjére kedden kerül sor, az Agent Carter című tévésorozat premierjének egyik reklámszünetében. A Marvel pedig természetesen elkészített egy promót a trailer bemutatójának, melyet stílszerűen hangyányi méretben pakolt be a YouTube-ra, meglehetősen nagy sikerrel (már több, mint 1 millióan látták) és tetszést kiváltva, legalábbis a YouTube-os értékelések alapján.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2015. 01. 05.. 09:20||#12
Milyen hagyomány év elején legzseniálisabbnak mondani valamit? Már a gondolat is faszság.
© zetortraktor2015. 01. 05.. 08:31||#11
Pedig még a szádba is van rágva, hogy miért a legzseniálisabb. Láttál zseniálisabb idei előzetest ennél?
© tomboy0132015. 01. 05.. 08:04||#10
Szerintem nem olyan nehéz kitalálni mi vicces benne. Na mindegy, ha nevetés helyett inkább görcsölsz az a te gondod. Én értem a tréfát az a lényeg 😉
© emile zola2015. 01. 04.. 13:57||#9
Ha elmondod hogy ezen pontosan min is lehet nevetni, annak örülnék tényleg. De egy ilyen ötlettelen trailert zseniálisnak (bocsánat, legzseniálisabbnak) nevezni már már számomra kínos.
Értem én hogy egyeseknek sz*r a humorérzéke, de könyörgöm, ne várjátok már el hogy a hülye poénokon nevessünk mi is...
© tomboy0132015. 01. 03.. 23:32||#8
Még ezen is képes kiakadni néhány ember, nemhogy nevetnének egyet és továbbkapcsolnának. Szegények... szar egy életük lehet egyeseknek 😄
© Denii2015. 01. 03.. 21:03||#7
http://www.youtube.com/watch?v=ent7BoDR1yE

akinek rossz a szeme 😊
Utoljára szerkesztette: Denii, 2015.01.03. 21:05:33
© RAZOR272015. 01. 03.. 20:24||#6
sok hozzád hasonló nem érti a viccet
© Ender Wiggin2015. 01. 03.. 19:50||#5
én a magam részéről nagyon csalódott vagyok, hogy a cserebogáremberről nem készül film. meg a tavi molnár poloskaemberről.
© Tikal2015. 01. 03.. 17:28||#4
ez csak egy trailer a trailer-hez, ne izgulj nagyon 😊
© MoRT21952015. 01. 03.. 17:19||#3
Ebben mi zseniális? Vagy mi ötletes? Vagy mi kreatív? Az, hogy a Hangyaember című filmhez egy hangya méretű teasert csináltak? Azt a jó szagú mindenit!!! Ehhez aztán tényleg nagy kreativitás kell...
A youtube-os értékelés mérő bár a pozitív felé halad, de azért eléggé látni ott a negatív jelzőt is, kb a csík negyedét az foglalja el, ami szerintem nagyon nem jó (én is negatívan értékeltem, ne ilyen vacakkal álljanak már elő). Pl nézzük meg a Bosszúállók 2 előzetesét.
Itt gyakorlatilag a csíkon csak a pozitívat lehet látni. Na ez az ami jó, nem pedig ami itt a Hangyaembernél van.
Utoljára szerkesztette: MoRT2195, 2015.01.03. 17:20:25