SG.hu·

A Pókember-trilógia rendezője elismerte, hogy szörnyű volt az utolsó rész

A Pókember-trilógia rendezõje elismerte, hogy szörnyû volt az utolsó rész
Sam Raimi elmondta, hogy miért lett szörnyű a Pókember 3.

A napokban Sam Raimi, az eredeti Pókember-trilógia rendezője beszélgetett Chris Hardwickkel a Nerdist podcast adásában, s a diskurzus egyik része természetesen a Pókember-filmekről szólt. A rendező, aki a Murder of a Cat című, producerként jegyzett új filmjét promózta, elmondta, hogy szerinte borzalmas volt a Pókember 3, sőt, még arról is beszélt, hogy miért sikerült rosszul a film, melynek reklámjaival még így is rengeteg embert bepalizott a világszerte 890 milliós bevételt produkáló Sony stúdió.

Raimi szerint egész egyszerűen nem működött a film. Ő mindent megpróbált, hogy értékelhetően sikerüljön, azonban nem hitt mindegyik karakterben és ezt nem tudta elrejteni azok elől, akik szeretik a főhőst. A fő probléma az volt, hogy a második rész után mindenképp emelni akarták a téteket ahelyett, hogy a karaktereket és a köztük lévő kapcsolatokat tartották volna a középpontban, s alakították volna ezeket. Raimi a végén Hardwick kérdésére azt is elárulta, hogy ha lehetősége nyílna rá, akkor újraforgatná a filmet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Konyigery2015. 01. 04.. 00:59||#10
Csatlakoznék..akármennyire képregényhűbb a két új film, Raimi Pókembere volt számomra is "A Pókember", mint önálló filmek sokkal de sokkal inkább megállták a helyüket, a második rész akárki akármit mond zseniális volt, arról nem beszélve hogy Tobey Maguire fényévekkel jobb karakterszínész mint Garfield. Danny Elfman zenéjéhez pedig közelébe sem ért még Hans Zimmer sem. Ennyi.
© RAZOR272015. 01. 02.. 19:11||#9
és még így is nagyobbat szakított mint ez az új reboot gané 😄 Pedig akkoriban nem rohantak úgy az emberek a szuperhős mozikra mint manapság.
© Zero7th2015. 01. 02.. 16:10||#8
Azt azért hozzátenném, hogy a képregényben is a szőrös ujjaival mászik.
© Szefmester2015. 01. 02.. 16:03||#7
Csakis az új. A szőrös ujjú, csuklóból élvezős, humortalan lelki nyomorék minden volt csak pókember nem.

Az igazi beszólogatós humort és a kellő lúzerséget sikerült ötvözniük a felújított epizódoknak.
© Ragnaar2015. 01. 02.. 14:33||#6
Nekem is "hitelesebb" volt a régi trilógia. Jobban hozza képregények hangulatát. Az első rész volt kicsit fura a szereplőválasztások miatt eleinte, de megszokható.
© Serutekin2015. 01. 01.. 20:47||#5
nekem is jobban bejött a régi pókember 😊 Az első két rész igen is igényes volt a maga módján. Az első pókember volt igazán pókember aki tényleg hatalmat kapott. A rebootba egy selyemfiú kapott a csinos pofikája mellé még egy kis egot.
© Yagami2015. 01. 01.. 18:03||#4
Teljes hülyeségeket beszéltek, mint mindig 😊 (kivéve egyes komment) Ezért szeretek benézni ide.
© Terawatt2015. 01. 01.. 16:32||#3
Egyet értek. A harmadik rész ráadásul még így is fényévekkel jobb mint az új reboot. A legutóbbi nevetséges volt.
© Ender Wiggin2015. 01. 01.. 15:29||#2
raimi filmjei még így is zseniálisak a reboothoz képest...
© Dewri2014. 12. 31.. 18:29||#1
Nem csak az utolsó, az egész úgy ahogy van egy kalap **** volt. Egy béna depis hülyegyereket csinálni a Pókemberből, aki a csuklójából lövi a hálót és a szőrös ujjaival mászik... Már itt bukott a film. A történet többi része pedig már csak feltette az i-re a pontot. Köze nincs a képregényhez semmilyen formában, csak a karakterek nevei stimmelnek. Így filmre vinni ennyi pénzből egy sikeres képregényt, szégyen. És csalódás, hogy Stan Lee még asszisztált is hozzá a szokásos kis jelenetével, holott meg se kellett volna engednie hogy ezt a förtelmet elkészítsék...