Szekeres Viktor

A galaxis őrzői 2 nem kapcsolódik össze a Bosszúállókkal

Nem valószínű, hogy sor kerül a rajongók által várt Marveles crossoverre.

Amikor a Bosszúállók 2-ben Thanost "alakító" Josh Brolin azt mondta nemrég, hogy "Thanos mindenki ellen", a Marvel Studios filmjeinek rajongói rögtön elkezdtek spekulálni, s elképzeltek maguknak egy Bosszúállók / A galaxis őrzői crossovert, amely során a két szuperhős csapat egyesíti erőit, így győzve le az eddig leginkább rettegettebb főgonoszt. Azonban James Gunn, A galaxis őrzőinek és a film folytatásának rendezője elmagyarázta a Screen Junkiesnak, hogy erre nem valószínű, hogy bármikor is sor kerülne.

A rendező elárulta, hogy megpróbálja elérni, hogy filmjére a Bosszúállók a lehető legkevesebb hatással legyen, ugyanis akkor járnak jól, ha teljesen elválasztják magukat Vasemberről, Amerika kapitánytól és a többiektől, lévén Mordályéknak egy saját galaxisra kell vigyázniuk, míg a Bosszúállóknak mindössze a Földről kell gondoskodnia.

Persze ettől még igazi rajongói momentum lenne, ha összejönne a két csapat és minden cáfolat ellenére nehéz elképzelni, hogy a dolláros reményében a Marvel Studos kihagyna egy ekkora ziccert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ragnaar #12
    Nekem a képregényfilm szériából a Thor vonal jött be eddig legjobban, persze a többi is nézhető, de jelentősen egyik sem jobb a másiknál.
  • gothmog #11
    Akkor se Vasember, se Vance Astro?
  • tomboy013 #10
    Hát pedig a kettőt nem összehozni nagy bűn, mikor mindkét univerzum igazi főellenfele Thanos a filmek szerint.
    Mellesleg én szinkronosan láttam az összes marvel filmet és úgy is igazán jó popcorn mozik.
  • Ender Wiggin #9
    ez jó film, ellenben az avengers minden karaktere és a filmjeik egy oltári f..ság. kapcsolódjanak csak, remélem lesz star wars/star trek/barátok közt is.
  • BrockSamson #8
    Valójában a képregényekben is el vannak foglalva a saját dolgaikkal. Néha hozzájuk csapódik egy-egy Földön is ismert hős (Vasember egy időben), vagy ők segítenek ki, de a nagyon nagy történetfolyamokon kívül semmi egyéb.

    Például megesett, hogy az univerzum sorsát eldönteni hivatott, irgalmatlan háborúról a Földön kb. senki nem is tudott, a hazatérő hősöknek annyit sem mondtak, hogy fapapucs.
  • Dynamic #7
    No lám. Csak nem komolyan vetted? Akkor most elárulom, hogy nem faszságot láttál, hanem mesét.
  • laci4321 #6
    "mindössze a földről kell gondoskodnia" - Szegény kicsi Föld
  • CRMessen #5
    Magyarul nem láttam, angolul néztem, és jókat nevettem rajta. Azt bírom benne, hogy egy röpke pillanaton kívül nem veszi komolyan magát a film, és az a kis jelenet is bagatel. Szóval, egy élvezetes másfél óra volt, és ennyit is vártam tőle az előzetesek alapján. Feladat teljesítve ;)
  • Serutekin #4
    Nem értem miért szidja mindenki ezt a filmet. Ez egy nagyon jó pop-corn film volt humorral megspékelve. Fogadni merné,k hogy sokan szinkronosan nézték és hát elbalkánosított párbeszédek mellett valóban fárasztó lehet a film :)
  • Cickány90 #3
    Szerintem a Bosszúállók 3-ban lesz a crossover, már alig várom :D