SG.hu·
Elhunyt Richard Attenborough

90 éves korában elhunyt Lord Richard Attenborough.
Tegnap, 90 éves korában meghalt Lord Richard Attenborough, angol színész, rendező. Az 1923-ban született Attenborough 19 évesen tűnt fel először a mozik vásznain a Rendületlenül című alkotásban, majd ezt követően olyan filmekben láthattuk viszont, mint A nagy szökés, A Főnix útja, A csodatevő vagy a Neveletlenek, és persze a Jurassic Parkban, ahonnan talán legtöbben ismerhetik manapság. Utolsó filmje a 2002-es Határvillongások volt. A Homokkavicsokban és a Doctor Dolittle-ben nyújtott alakításáért Golden Globe-díjat is kapott.
Attenborough azonban rendezőként vált igazán ismertté, hiszen 1983-ban a Gandhiért megkapta a legjobb filmért és a legjobb rendezésért járó Oscar-díjat. A Ghandi mellett egyébként még olyan filmeket rendezett, mint a Chaplin, A híd túl messze van, A tánckar, illetve az Árnyékország. Utolsó munkája a Shirley MacLaine és Christopher Plummer főszereplésével készített A szerelem gyűrűje volt 2007-ben.