SG.hu·
Megvan a Terminátor rebootjának címe

Nem Genesis, hanem Genisys lesz a Terminátor rebootjának alcíme.
A korábbi sajtóértesülések alapján Terminator: Genesis címen emlegettük az egykor A halálosztóként ismert filmsorozat rebootját, azonban nemrég kiderült, hogy a film címe valójában Terminator Genisys lesz - ezt maga Arnold Schwarzenegger közölte egy kép segítségével Facebookos követőivel. A színész bejegyzésében a befejezett forgatásról és munkatársairól áradozik, s megjegyzi, hogy már alig várja, hogy láthassa a végeredményt, mely 2015. július elsején kerül bemutatásra az amerikai mozikban.
Schwarzenegger mellett a filmben még szerepelni fog Jason Clarke, Emilia Clarke, Jai Courtney, J.K. Simmons, Dayo Okeniyi, Byung Hun Lee és Matt Smith, a rendezőt pedig a Thor második részét totálisan jellegtelenné tevő Alan Taylor volt, akire ezentúl ismét Trónok harcás munkáival fogunk hivatkozni. A film forgatókönyvét Laeta Kalogridis és Patrick Lussier írta, de sajnos a történetről még mindig nem tudunk részletesebben beszámolni, azzal kapcsolatban továbbra is titkolóznak az illetékesek.