SG.hu·

2017-ben jöhet a női Pókember-mozifilm

2017-ben jöhet a nõi Pókember-mozifilm
Fekete Macska vagy Póknő főszereplésével jöhet 2017-ben A csodálatos pókember spinoffja.

Kevin Feige, a Marvel Studios elnöke nemrég beszélt abbéli szándékáról, hogy egy női szuperhős köré készített képregényfilmet mutassanak be a mozikban, s akkor úgy fogalmazott, hogy minderre inkább előbb kerül sor, mint utóbb. Nos, úgy tűnik, hogy ha nem is a Disney-nél, de a Sonynál már 2017-re készül egy női főszereplős Marvel-mozi. Ami azt jelenti, hogy a film Pókember világában játszódna. (Valójában Pókember, Thor, Vasember és az X-Men ugyanabban az univerzumban létezik, azonban annak köszönhetően, hogy az egyes karakterek jogai különböző filmstúdióknál vannak, a mozifilmekben a Sony, a Fox és a Disney univerzumait nem mossák össze.)

Az már korábban kiderült, hogy a 2018-ra halasztott A csodálatos pókember 3 helyett 2016-ban láthatjuk a The Sinister Six, vagyis a Baljós Hatos-spinoffot a Sonytól, most pedig arról adott hírt a sajtó, hogy Lisa Jay Nolan forgatókönyve alapján 2017-ben érkezik egy csajos film Pókember esetleges mellékszereplésével. Sajnos az nem derül ki, hogy melyik karakter köré épülne a történet, így csak találgatni lehet, hogy a Pókember körüli ismert női karakterek közül kire kell felkészülnünk. A főhős akár Spider-Woman vagy Silver Sable is lehet, de persze jelen állás szerint a legnagyobb esély egy Fekete Macska-filmre van, hiszen a karakter már a csodálatos pókember 2-ben is feltűnt Felicity Jones alakításában.

A tervek szerint egyébként az Alex Kurtzman-féle, ugyancsak Pókember "világában" játszódó Venom-filmet is 2017-ben mutatná be a Sony.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2014. 08. 08.. 10:44||#4
Attól, hogy szerepelt benne, nem kell, hogy kizárólagos joga legyen a Foxnak.
© rolinev922014. 08. 07.. 08:12||#3
Ráadásul már be is jelentették, hogy az új Daredevil Netflix-szériában kik játsszák a főbb szerepeket így Fisket és Fenegyereket is 😊 Ez a széria pár másikkal (Luke Cage, Jessica Jones, Vasököl) majd összefut az Oltalmazók c. szintén Netflixes miniszériában és az egész a Marvel Cinematic Universe része, ahogy majd az induló Agent Carter sorozat és a második évadjánál tartó Agents of SHIELD is 😊
© W B2014. 08. 06.. 20:10||#2
Marvelnél vannak a jogok.
© xido2014. 08. 06.. 19:54||#1
Macs szőke..ez a csaj fekete volt..sebaj...Macs képességeit a Vezér adta,ha jól tudom..őt is be kéne akkor hozni a képbe..de Vezér meg lehet a Daredevil miatt a Foxnál maradt...