Szekeres Viktor

100 millió dollárt kapnak a The Big Bang Theory sztárjai

Részenként egymillió dollárt fog kapni a The Big Bang Theory három főszereplője 3 éven át.

Hosszas egyezkedés és a tervezett forgatáskezdésbe is belenyúló patthelyzet után sikerült megegyeznie az Agymenőket (The Big Bang Theory) gyártó Warner stúdiónak a sorozat főszereplőinek fizetésemeléséről. Ennek megfelelően Jim Parsons, Johnny Galecki és Kaley Cuoco átlagosan 1 millió dollárt fog keresni a komédia epizódjaival három évadon át, ami évadonkénti 72 rész esetében 72 milliós summát jelent. Ehhez pedig különféle, a sorozat értékesítéséből származó járulékos bevételeket is kapnak a trió tagjai, mely minimum 90, de a tartós siker esetére akár 100 millió dolláros összbevételt jelenthet a színészeknek a 10. évad végére.

A megegyezést követően Simon Helberg és Kunil Nayyar is lezárta bártárgyalásait. A korábban jóval kevesebbet kereső színészek epizódonkénti bére a 10. évadra el fogja érni a három főszereplő fizetését, addig pedig lépcsőzetesen nőhet. Összességében a Helberg és Nayyar a nyolcadik, kilencedik és tizedik szezon során 70-75 millió dollárt vághat összesen zsebre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #24
    "A sorozatnak sok köze nincs a tudományhoz, inkább a multikulti, az abszurd helyzetek és a szituációs komédia az, ami jellemzi"
    1 sitcom, amit a szituacios helyzetek jellemeznek es nincs koze a tudomanyhoz...dobbenet mi meg nem tortenik manapsag :D /faceroll and silent cry
    Ja, amugy annyira csak nem lehet sablonos, ha mar a 7. (vagy 8.?) evadjat tapossa....
  • asgh #23
    Valójában itt nem azt vitatod, hogy igazságos-e, hogy egy színész több pénzt keres egy rák-kutatónál, hanem hogy szabadna-e az embereknek szórakozásra költeni ahelyett, hogy az emberiség magasabb céljait támogatnák. Minden aránytalanság a pénzek eloszlásában ugyanis ennek a közvetlen következménye.
    Így viszont már látszik, hogy maga a felvetésed nettó demagógia.
    Amúgy ha nem az emberekre bízzuk a pénzük elköltését, akkor miért adunk nekik egyáltalán fizetést? Ha pedig az emberek nem kapnának fizetést, akkor a színészek és a rák-kutatók sem kapnának, hanem mindenki csak szükségletei szerint részesülne az anyagi javakból, amit úgy hívnak, hogy kommunizmus, aminek gyakorlati megvalósítási kísérleteit nem éppen az emberiség sikertörténetei között tartják számon.
  • Tetsuo #22
    A sorozatnak sok köze nincs a tudományhoz, inkább a multikulti, az abszurd helyzetek és a szituációs komédia az, ami jellemzi.
    Ebből a szempontból tényleg igaza van Zenszkijnek, hogy tucatszemét. Persze izlések és pofonok. Valakinek ez, valakinek az tetszik, el kell fogadni más véleményét vagy a negatív kritikát is! ;-)
    A Sheldont alakító színész az, aki említésre méltó lehet, de valószínűleg a homoszexualitásából adódó különcség az, ami miatt tényleg érdekesen játszik. Színházi szerepekben derülne ki igazán, mit tud.
    Az indiai játssza még lazán a szerepet, de az talán csak a humoros szerepkörnek köszönhető.

    A sablonos szitkom mellett az egész egy rossz kísérlet az angol humorra, ugyanis az nem amerikaiaknak való.
    A lapos "történetek", a kidolgozatlan "karakterek", a gagyi szituációk, a béna részletek és a gyenge színészek ellenében a humor, a trendiség és a túlzás az amire apellálnak a stáb döntéshozói. Anyagilag bejött, ez kétségtelen, más szempont arrafelé nem is érdekes...

    A milliós fizetés meg persze felháborító és igazságtalan, de mi nem az a mai világban?
    Egy jobb világban egy mentős munkája többet érne, mint egy színészé, focistáé, bankáré vagy egy politikusé, de nincs jobb világ és úgy látszik, egyelőre nem is lesz.
    Így felesleges azon kiakadni, hogy pont ők mennyit keresnek.


    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2014.08.10. 18:30:02
  • Szefmester #21
    Leírnád annak a résznek a tartalmát? Hátha egy valóban laposabb epizódot láttál. De lehet csak a háttértudás nincs meg amivel az utalások, és a tudományosabb szövegek értelmét nem látod?
  • Kelta #20
    Jogod van korlátoltnak, és gyökérnek lenni.....csak ne hirdesd, mert nagyon ciki
  • bmw #19
    Pedig igaza van....
  • Zenszkij #18
    egy részt nem láttam ebből, nem is fogok, tucatszemét
  • Basic #17
    "Ennek megfelelően Jim Parsons, Johnny Galecki és Kaley Cuoco átlagosan 1 millió dollárt fog keresni a komédia epizódjaival három évadon át, ami évadonkénti 72 rész esetében 72 milliós summát jelent."
    Javítás: évadonkénti 24 rész
  • zetortraktor #16
    Azt a demagóg kurvaélet, LOL. És még komolyan is gondolja. Mert a szórakozás smafu? És mert rákkutatások terén nem szórnak ki több száz millió dollárt az ablakon minden évben?
  • zetortraktor #15
    Gondolom, annyit kapnak, amennyit kérnek. De az írók elég szar poénokat írnak, a színészek viszik a sorozatot. De egyébként is, az írókat le lehet cserélni, mint ahogy mindig is cserélik őket. A színészeket nem lehet.