MTI
Focirajongóknak kötelező a FIFA-sztori
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a világbajnokságok történetét mutatja be A közös szenvedély című francia mozi. A magyar mozikban augusztus 7-étől látható film rendezője, Frédéric Auburtin nyilatkozott.
"Nem szeretném kommentálni azokat az elsősorban a brit sajtóban megjelent kritikákat, amelyek a film ismerete nélkül szállnak vitába mindazzal, ami szerepel benne" - szögezte le Frédéric Auburtin, aki forgatókönyvíróként és producerként is jegyzi a filmet. A BBC News nemrég arról írt A közös szenvedély kapcsán, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, a FIFA 16 millió fontot költött egy filmre, amely elnökét, Sepp Blattert hősként állítja be. Az 52 éves francia filmrendező (Híd két part között, Párizs, szeretlek!, A vasálarcos - ebben rendezőasszisztens volt) hangsúlyozta: független producerek, a francia Leuviah Films és a Thelma Films keresték meg a film ötletével Gérard Depardieu-n keresztül, akit régóta ismer, számos filmben dolgoztak korábban együtt, munkakapcsolatuk 28 éve tart.
"A megkeresés még 2012 végén történt, másfél évvel azelőtt, hogy a filmet az idei cannes-i fesztiválon bemutatták volna. Gérard akkor már leszerződött Jules Rimet szerepére. Tudtam arról, hogy a film forgatókönyvén előttem is dolgoztak néhányan, de szinte minden mozi esetében hosszú folyamat, amíg a végső stáb kialakul. Depardieu azzal is ajánlott engem, hogy imádom a futballt, ami igaz, hiszen Marseille-ben születtem, és ott majdnem mindenki így van ezzel. Az volt a cél, hogy A közös szenvedélyt a 2014-es világbajnokságra időzítsük. Igent mondtam és bevettem a csapatba Jean-Paul Delfino barátomat is, aki nem csak producer, de forgatókönyvíró is" - mesélte Frédéric Auburtin.
A közös szenvedély (United Passions) a kezdetekig, az 1904-es megalakulásig visszanyúlva mutatja be a FIFA történetét, középpontba állítva a három meghatározó elnök, a francia Jules Rimet (1921-1954), a brazil Joao Havelange (1974-1998) és a svájci Sepp Blatter (1998-tól) tevékenységét. Az archív felvételeket is felhasználó fordulatos mozi a FIFA történetét átszövő konspirációkra is kitér. Frédéric Auburtin kifejtette, nem volt könnyű dolguk, hiszen olyan filmet akartak készíteni, amely egyszerre mutatja be a nemzetközi futballszervezet 110 éves történetét, valamint a sportág legnagyobb eseménye, a világbajnokságok sztoriját.
"A FIFA egyáltalán nem állt kapcsolatban velem a munka során, azzal azonban természetesen tisztában voltam, hogy a nemzetközi szövetség a film egyik producere. Szerintem a vb-kről, a FIFA-ról nem lehet mozit csinálni a szövetség támogatása nélkül. De az enyém volt az utolsó vágás, én hoztam meg a végső döntéseket a filmről!" - mondta a rendező. Auburtin kiemelte: egyszerűen nevetségesek azok a vádaskodások, amelyek szerint Sepp Blatter maga írta a forgatókönyvet. Hozzáfűzte: a legjobb tudása szerint akart elmesélni egy történetet, ugyanakkor a FIFA a producereken keresztül végig teljesen képben volt, tudott arról, hogy áll a film, mi lesz benne.
"A közvéleményt, a sajtót a filmből nyilván leginkább az elmúlt másfél évtizedben történtek foglalkoztatják, hiszen Blatter jelenleg is elnöke a FIFA-nak. De három főszereplő van, a Depardieu által megformált Jules Rimet, Sam Neill alakításában Joao Havelange, valamint Blatter, akit Tim Roth formál meg. A történetet egyfajta politikai thrillerként alakítottam, nem dokumentumfilm elkészítése volt a célom, hanem a szórakoztatás. Úgy gondolom, a FIFA problémái régóta hasonlóak, csak az idő múlásával más és más megoldásokat követelnek meg. A pénz, a szponzorok, a politikai hatalom mindig is nagyon sok mindent meghatároztak a szövetség életében" - jegyezte meg a rendező.
A francia alkotó egyetértett azzal a felvetéssel, miszerint sok esetben ironikus módon ábrázolta a szövetséget és elnökeit. Mint mondta, számára ez volt az az eszköz, amit használhatott anélkül, hogy filmje finanszírozása veszélybe került volna. Szerinte az amerikai sztár, Tim Roth igazi telitalálat Blatter szerepében.
"Azt akartam elérni, hogy a film kérdéseket vessen fel. Hogy hol az igazság, az sohasem egyértelmű, a FIFA sem fekete-fehér történet, sok-sok ága van mindennek. Tim Roth alakítása szerintem a film egyik kulcsa. Blattert az egész világ ismeri, szinte minden nap szerepel a híradásokban, Tim viszont egy olyan karaktert kölcsönöz neki, amely talán érdekesebb, mint amilyen az elnök önmagában. Több évtizeden át tartó munkakapcsolatában elődjével, Joao Havelange-zsal benne van a sorsszerűség, a prófétai metafora. Amúgy Roth úgy került képbe, hogy elküldtük ügynökének a forgatókönyvet, és nem sokkal utána egy nagyon jót beszélgettünk arról, mit gondol a szerepről ő, és mit én" - idézte fel Frédéric Auburtin.
A rendező szerint Havelange egyik filmbeli mondata - "a politika és a sport elválaszthatatlanok egymástól" - egyfajta válasz az őt érő kritikákra is. Hozzáfűzte: ha a meccs elkezdődik, mindenki elfelejt mindent, és ez történt a nyáron Brazíliában is a labdarúgó-világbajnokságon. "Ez egy őrült és ésszerűtlen játék, egy utópia, a filmem elsősorban ezt akarja bemutatni" - fogalmazott a rendező. A közös szenvedély magyarországi premierjét hétfőn este tartják. A bemutatóra a hazai labdarúgás prominensei mellett számos futballt kedvelő közismert személy kapott meghívást.