SG.hu·

Újabb szuperhősfilmes tervek szivárogtak ki

Újabb szuperhõsfilmes tervek szivárogtak ki
Végre nagyjából képet kaphattunk arról, hogy mit terveznek Batman és Superman képregényes univerzumával 2018-ig.

Aki figyelemmel követi a szuperhősös képregényfilmek szereplését a mozikban, az nagyon jól láthatja, hogy a Marvel Studios hogyan építette fel nagyon tudatos stratégiával saját szuperhőseit, annak ellenére, hogy a karakterek több stúdió között (Fox - X-Men, Fantasztikus Négyes, Sony - Pókember, Paramount (később Disney) - Vasember) vannak, illetve voltak szétszórva. A Warner Bros., mely a Marvel-konkurens DC kiadó összes karakterének jogával rendelkezik, azonban képtelen volt minderre.


Körülbelül mostanáig tartott, míg a Warnernél rájöttek, hogy a Marveléhez hasonló módon érdemes felépíteni saját képregényes világukat, azaz egyéni filmekkel felfuttatni pár karaktert, hogy aztán egy nagyobb szuperhős-moziban kulminálódhassanak az események. A folyamat tavaly Az acélemberrel indult el, s 2016 májusában, a Batman v Superman: Dawn of Justice-szal fog folytatódni, mely filmben többek között Wonder Woman és Cyborg is be fog mutatkozni, valamint egyes pletykák szerint Aquaman és Martian Manhunter is.

Azonban míg a Marvel Studios terveit nagyjából 2018-ig elég jól ismerjük, a Warner még mindig hallgat arról, hogy az említettek mellett milyen filmekkel próbálják letámadni a piacot. Talán a júliusi Comic Conon végre eljönnek a farbával, addig viszont a napokban Nikki Finke oldalán megjelent egy műsortervezet a DC-s képregényfilmekkel kapcsolatosan.


Természetesen mindezt még véletlenül sem lehet hivatalosnak tekinteni, de mindenképp megfelel vitaindítónak. Az infók, melyek arra is utalnak, hogy még mindig nem véglegesített a felállás, azt jelzik, hogy a 2016-os Batman/Superman-filmet már júliusban követné egy Shazam-mozi, majd karácsonykor érkezne Homokember (Sandman). Az Igazság Ligája e lista szerint 2017. májusában kerülne bemutatásra, majd rá két hónapra Csodanő (Wonder Woman) saját filmjét láthatnánk. Hogy a Warner tartsa az évi minimum három megjelenést, 2017. karácsonyán jönne Zöld Lámpás (Green Lantern) és Villám (The Flash) közös filmje, természetesen Ryan Reynolds nélkül, 2018-ban pedig Az acélember második része.

Persze mindez lehet, hogy még nem teljes, hiszen a közeljövőt nehéz elképzelni Denevérember nélkül, de az is előfordulhat, hogy A sötét lovag-trilógia miatt a Warner egy ideig még nem fogja erőltetni az egyéni filmeket. Valamint ugyancsak folynak megbeszélések egy Metal Men-filmről (Fémemberek), valamint egy Suicide Squad-moziról (Öngyilkos Osztag) - 2016-os premiereket szem előtt tartva.


Egyes filmek késlekedését egyébként az is okozza, hogy a Warner még mindig a tárgyalások fázisában van azzal kapcsolatosan, hogy melyik filmben ki tűnne fel, ki mutatkozna be meglepetésszerűen, hogy később, esetlegesen egy saját sztoriban kifejtésre kerüljön karaktere. A stúdió tehát csak akkor vág bele a konkrét előkészületekbe, ha már minden színész szerepét és szerződését letisztázzák több évre előre.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© maxy1822014. 06. 18.. 21:16||#9
Vagy egyszerûen csak a jó filmeket szeretem...
© Ender Wiggin2014. 06. 18.. 19:11||#8
nemesgáz ember nem lesz? jézus, ekkora baromságokat. még mindig a Watchmen az egyetlen jó film a híg fos tengerében (hogy julien grendelt idézzem)...
nyilván sokan nézik, nelég nagy demográfiai csoport a 10-12 éves, IQ-zárlatos szobagyerekeké.
© fergusonpapa2014. 06. 18.. 14:04||#7
Ha neked mind ugyanaz akkor nagyon sekéjes vagy..
© maxy1822014. 06. 18.. 12:00||#6
Tudod ez úgy megy, hogy ez elsõ néhányat még megnéztem, mert érdekelt, aztán valahol a hatodik-hetedik körül középszerûvé vált, de még azokat is megnéztem, mert gondoltam hátha... Aztán a tizedik után már nem foglalkozom vele, mert unalmas. Ugyanaz a sztori, 95% CGI, annyi a különbség, hogy a fõgonoszokat cserélgetik.

Szóval szerintem többen is unják, nem csak én, aki már nem nézi ezeket egyáltalán, csak rákérdezett, hogy más is így van-e vele...
© zetortraktor2014. 06. 18.. 11:44||#5
Tudod, ez úgy megy, hogy van olyan, aki nézi - mert nem unja. És van olyan, aki unná, ha nézné, de éppen ezért nem nézi, így õ sem unja, és rohadtul nem foglalkozik azzal, ami nem érdekli õt.

Szóval egy valaki unja: te. Aki valamiért nézi ezeket zombi mód.
© maxy1822014. 06. 18.. 08:44||#4
Rajtam kívül más nem unja még ezt a sok gyerekmesét?
© Frank992014. 06. 17.. 23:35||#3
nyehehe.
a következõ bukások....
© Cickány902014. 06. 17.. 21:56||#2
Kínos lenne, ha befuccsolna a B. vs. S.
© cylonflatus2014. 06. 17.. 18:24||#1
Man of Steel 2 2018-ban? Az igen, nem sietik el...