SG.hu·
X-Men - duplakritika a jól sikerült folytatásról
Sokszor megtapasztalt általános igazság az, hogy egy jó kezdet után nehéz fenntartani a lendületet - Bryan Singernek ez mégis sikerült.
Amint itt az Sg.hu-n írtuk már, az idei tavasz várva várt folytatásai nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, sem a 300, sem az Amerika Kapitány, sem A csodálatos Pókember esetében. Az X-Men: Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) viszont látványos, izgalmas, humoros előzmény-film és folytatás egyben.
A történetről dióhéjban, spoilerek nélkül annyit árulhatunk el, hogy a "klasszikus" X-Men szériát követő jövőben bizonyos Őrrobotok próbálják meg kiirtani a mutánsokat (és az őket támogató embereket), kifejezetten hatékonyan. Az immár megint jó barátságban lévő Xavier professzor és Magneto Kitty segítségével visszaküldik Logant a múltba, egészen pontosan 1973-ba, hogy megelőzze a háború kitörését. Ehhez nem kevesebbet kell tennie, mint meggyőznie a hippi inges, szakállas és hosszú hajú, ismét járni tudó Charles-t, valamint a börtönben raboskodó, még mindig makacs Eriket, hogy közös erővel találják meg az X-Men: Az elsők óta eltelt tíz évben köddé vált Ravent, aki minden eljövendő baj gyökere.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A dramaturgiailag nagyon jól felépített, végig feszes tempójú kaland persze nem mentes csavaroktól, pattanásig feszített idegektől - a múlt és "jelen" (vagyis jövő) közti gyors váltások (és vágások) egy cseppet sem zavaróak, sőt. A kivételesen jól megírt párbeszédek (például Erik és Raven/Mystique jelenete a párizsi metróban) mellé kapunk egy jó nagy adag vicces beszólást (nagyrészt Logan/Farkas szájából), illetve a 3D-ben különleges élvezetet nyújtó főcímet, valamint jó pár, szépen kidolgozott akciójelenetet.
A régi barátok mellett bemutatkozik egy új mutáns, Peter/Higanyszál, az új főellenség, Dr. Bolivar Trask tudós szerepében pedig a Trónok harca Tyrionja, Peter Dinklage látható. A női nézők szívét minden bizonnyal ismét megdobogtatja majd Hugh Jackman kigyúrt felsőteste vagy Michael Fassbender kigombolt inge, de a férfiak is nyugodtan bámulhatják a kvázi meztelenül karatézó, haspólós Jennifer Lawrence-t.
Viszont a magyar szinkron sajnos a megszokottnál is rosszabbul sikerült; apróbb negatívum még, hogy a történetszálak megértését helyenként nehezíti, ha rég láttuk, vagy nem ismerjük a "klasszikus" szériát. Mindezzel együtt bátran kijelenthetjük, hogy az X-Men: Az eljövendő múlt napjainál jobb programot nem is kívánhatnánk egy meleg májusi estére. És ne feledjék: a Marvel-filmeknél mindig érdemes végigülni a stáblistát!
Sárdi Krisztina
Az X-Men-filmek többsége eddig is elismert volt, az X-Men: Az elsőket szinte mindenki szerette, de a legújabb rész túltesz mindegyiken.
Le a kalappal a Fox stúdió előtt, hogy életet lehelt az X-Men franchise-ba. Természetesen arról szó sincs, hogy kreatív szempontból haldokolt volna a mutánsok története, egyszerűen csak lelombozó volt, hogy a Matthew Vaughn-átok a Marvel-univerzumot is elérte. Az X-Men: Az elsők ugyanis minden elismerés ellenére zakózott, a leggyengébben teljesítő X-Men epizód lett bevétel szempontjából. Éppen ezért volt meglepetés, hogy elkészülhetett a (kvázi) folytatás egy ilyen komoly költségvetésből.
A mostani rész pedig köszönte szépen és bankot robbantott, lehet, hogy minden idők legsikeresebb X-Menje lesz. És nem azért, mert Vaughn végül nem vállalta a rendezést, így az a Bryan Singer ült a rendezői székbe, aki az első trilógia két filmjét már sikerre vitte. Hanem, mert a stúdió felismerte, hogy a filmsorozat akkor működik, ha sikerül visszahozni az eredeti szereplőgárdát, a hangsúlyt pedig a két menő színészre, Hugh Jackmanre és Jennifer Lawrence-re helyezik. Ez mindössze pofátlan reklámfogásnak tűnhet (az is!), de működött a dolog, ráadásul így az egyik legklasszikusabb X-Menes sztorit, a Days of Future Past címűt, vagyis az Eljövendő múlt napjait vihették vászonra.
Kritikánk tárgyának története két idősíkon játszódik. Egyrészt a jelenben, amikor is a mutánsokat Őrrobotok sodorják a kihalás szélére egy meglehetősen sötét tónusú világban, valamint Az elsőkben megismert korszakban, a főhősök fiatalkorai énjeinek szereplésével. A két idővonalat természetesen időutazás révén kapcsolják össze, hiszen X Professzor és Magneto saját és a mutáns faj túlélése érdekében visszaküldi az időben Farkast, hogy változtasson a múlt történésein, valamikor a hetvenes években. (Az eredeti sztori szerint az időutazást a filmben Bishop segítségével biztosító Kitty Pryde megy vissza, de a marketing szempontjából ismét csak tökéletesen érthető döntés született.)
És ennyit lehet, hogy bőven elég is elmondani Az eljövendő múlt napjairól. Nem azért, mert a film tele lenne csavarokkal és meglepetésekkel, egyszerűen csak igazi élmény felfedezni azt, köszönhetően, hogy szinte minden klappol benne. Nagyon erős és kézzel fogható az Őrrobotok (Sentinelek) fenyegetésének árnyékában bemutatott jövő az eredeti trilógia arcaival, és hatásos a múltbéli szál is. Mindez pedig nem a CGI-orgiának köszönhető, hanem a valódi érzelmeknek és a karaktereknek.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A Fox ugyanis arra is ráérzett, hogy nem csak pusztításpornóval lehet sikerre vinni egy látványfilmet, nem kell nagy épületeket, városokat és világokat lerombolni, mint a mostani Marvel-filmekben, a Transformersekben, a Godzillában vagy akár a Star Trekben. Az X-Men: Az eljövendő múlt napjai azért lett nagyon jó, mert a történet szintjén és a karakterek szintjén működik, mégpedig nagyszerűen. Mind a jelen, mint a múlt figurái érdekesek - vagy önmagukban, vagy pedig látványos képességük révén. (Gondolunk itt Blinkre, akinek képességét ember legyen a talpán, aki követni tudja, illetve Quicksilverre, vagyis Higanyszálra, akinek karaktere A bosszúállók 2-ben is feltűnik majd, de Bryan Singer és Evan Peters kőkeményen feladta a leckét Joss Whedonnek és a nem túl tehetséges Aaron Taylor-Johnsonnak a figurával kapcsolatosan. Utóbbi így fog kinézni.)
Az X-Men: Az eljövendő múlt napjai kiváló film lett, az elmúlt évek egyik legjobb képregény-mozija, mely azoknak is bejöhet, akik teljesen kiábrándultak a monoton zúzásból, frappáns egysorosokból és ócska romantikus szálakból álló Marveles egyenforgatókönyvvel megáldott produkciókból. Kell-e mondanunk, hogy a következő részt, az X-Men: Apocalypse-et nem is várhatnánk jobban? Még akkor is, ha ott a hangsúly a pusztításon lesz. Már csak az a kérdés, hogy a karakterrel kapcsolatban mennyire fognak a remek, képregénybeli történetekre támaszkodni. (A folytatást szokás szerint a stáblista mögött jelenet lengeti be.)
Szekeres Viktor
Amint itt az Sg.hu-n írtuk már, az idei tavasz várva várt folytatásai nem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, sem a 300, sem az Amerika Kapitány, sem A csodálatos Pókember esetében. Az X-Men: Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) viszont látványos, izgalmas, humoros előzmény-film és folytatás egyben.
A történetről dióhéjban, spoilerek nélkül annyit árulhatunk el, hogy a "klasszikus" X-Men szériát követő jövőben bizonyos Őrrobotok próbálják meg kiirtani a mutánsokat (és az őket támogató embereket), kifejezetten hatékonyan. Az immár megint jó barátságban lévő Xavier professzor és Magneto Kitty segítségével visszaküldik Logant a múltba, egészen pontosan 1973-ba, hogy megelőzze a háború kitörését. Ehhez nem kevesebbet kell tennie, mint meggyőznie a hippi inges, szakállas és hosszú hajú, ismét járni tudó Charles-t, valamint a börtönben raboskodó, még mindig makacs Eriket, hogy közös erővel találják meg az X-Men: Az elsők óta eltelt tíz évben köddé vált Ravent, aki minden eljövendő baj gyökere.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A dramaturgiailag nagyon jól felépített, végig feszes tempójú kaland persze nem mentes csavaroktól, pattanásig feszített idegektől - a múlt és "jelen" (vagyis jövő) közti gyors váltások (és vágások) egy cseppet sem zavaróak, sőt. A kivételesen jól megírt párbeszédek (például Erik és Raven/Mystique jelenete a párizsi metróban) mellé kapunk egy jó nagy adag vicces beszólást (nagyrészt Logan/Farkas szájából), illetve a 3D-ben különleges élvezetet nyújtó főcímet, valamint jó pár, szépen kidolgozott akciójelenetet.
A régi barátok mellett bemutatkozik egy új mutáns, Peter/Higanyszál, az új főellenség, Dr. Bolivar Trask tudós szerepében pedig a Trónok harca Tyrionja, Peter Dinklage látható. A női nézők szívét minden bizonnyal ismét megdobogtatja majd Hugh Jackman kigyúrt felsőteste vagy Michael Fassbender kigombolt inge, de a férfiak is nyugodtan bámulhatják a kvázi meztelenül karatézó, haspólós Jennifer Lawrence-t.
Viszont a magyar szinkron sajnos a megszokottnál is rosszabbul sikerült; apróbb negatívum még, hogy a történetszálak megértését helyenként nehezíti, ha rég láttuk, vagy nem ismerjük a "klasszikus" szériát. Mindezzel együtt bátran kijelenthetjük, hogy az X-Men: Az eljövendő múlt napjainál jobb programot nem is kívánhatnánk egy meleg májusi estére. És ne feledjék: a Marvel-filmeknél mindig érdemes végigülni a stáblistát!
Sárdi Krisztina
Az X-Men-filmek többsége eddig is elismert volt, az X-Men: Az elsőket szinte mindenki szerette, de a legújabb rész túltesz mindegyiken.
Le a kalappal a Fox stúdió előtt, hogy életet lehelt az X-Men franchise-ba. Természetesen arról szó sincs, hogy kreatív szempontból haldokolt volna a mutánsok története, egyszerűen csak lelombozó volt, hogy a Matthew Vaughn-átok a Marvel-univerzumot is elérte. Az X-Men: Az elsők ugyanis minden elismerés ellenére zakózott, a leggyengébben teljesítő X-Men epizód lett bevétel szempontjából. Éppen ezért volt meglepetés, hogy elkészülhetett a (kvázi) folytatás egy ilyen komoly költségvetésből.
A mostani rész pedig köszönte szépen és bankot robbantott, lehet, hogy minden idők legsikeresebb X-Menje lesz. És nem azért, mert Vaughn végül nem vállalta a rendezést, így az a Bryan Singer ült a rendezői székbe, aki az első trilógia két filmjét már sikerre vitte. Hanem, mert a stúdió felismerte, hogy a filmsorozat akkor működik, ha sikerül visszahozni az eredeti szereplőgárdát, a hangsúlyt pedig a két menő színészre, Hugh Jackmanre és Jennifer Lawrence-re helyezik. Ez mindössze pofátlan reklámfogásnak tűnhet (az is!), de működött a dolog, ráadásul így az egyik legklasszikusabb X-Menes sztorit, a Days of Future Past címűt, vagyis az Eljövendő múlt napjait vihették vászonra.
Kritikánk tárgyának története két idősíkon játszódik. Egyrészt a jelenben, amikor is a mutánsokat Őrrobotok sodorják a kihalás szélére egy meglehetősen sötét tónusú világban, valamint Az elsőkben megismert korszakban, a főhősök fiatalkorai énjeinek szereplésével. A két idővonalat természetesen időutazás révén kapcsolják össze, hiszen X Professzor és Magneto saját és a mutáns faj túlélése érdekében visszaküldi az időben Farkast, hogy változtasson a múlt történésein, valamikor a hetvenes években. (Az eredeti sztori szerint az időutazást a filmben Bishop segítségével biztosító Kitty Pryde megy vissza, de a marketing szempontjából ismét csak tökéletesen érthető döntés született.)
És ennyit lehet, hogy bőven elég is elmondani Az eljövendő múlt napjairól. Nem azért, mert a film tele lenne csavarokkal és meglepetésekkel, egyszerűen csak igazi élmény felfedezni azt, köszönhetően, hogy szinte minden klappol benne. Nagyon erős és kézzel fogható az Őrrobotok (Sentinelek) fenyegetésének árnyékában bemutatott jövő az eredeti trilógia arcaival, és hatásos a múltbéli szál is. Mindez pedig nem a CGI-orgiának köszönhető, hanem a valódi érzelmeknek és a karaktereknek.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A Fox ugyanis arra is ráérzett, hogy nem csak pusztításpornóval lehet sikerre vinni egy látványfilmet, nem kell nagy épületeket, városokat és világokat lerombolni, mint a mostani Marvel-filmekben, a Transformersekben, a Godzillában vagy akár a Star Trekben. Az X-Men: Az eljövendő múlt napjai azért lett nagyon jó, mert a történet szintjén és a karakterek szintjén működik, mégpedig nagyszerűen. Mind a jelen, mint a múlt figurái érdekesek - vagy önmagukban, vagy pedig látványos képességük révén. (Gondolunk itt Blinkre, akinek képességét ember legyen a talpán, aki követni tudja, illetve Quicksilverre, vagyis Higanyszálra, akinek karaktere A bosszúállók 2-ben is feltűnik majd, de Bryan Singer és Evan Peters kőkeményen feladta a leckét Joss Whedonnek és a nem túl tehetséges Aaron Taylor-Johnsonnak a figurával kapcsolatosan. Utóbbi így fog kinézni.)
Az X-Men: Az eljövendő múlt napjai kiváló film lett, az elmúlt évek egyik legjobb képregény-mozija, mely azoknak is bejöhet, akik teljesen kiábrándultak a monoton zúzásból, frappáns egysorosokból és ócska romantikus szálakból álló Marveles egyenforgatókönyvvel megáldott produkciókból. Kell-e mondanunk, hogy a következő részt, az X-Men: Apocalypse-et nem is várhatnánk jobban? Még akkor is, ha ott a hangsúly a pusztításon lesz. Már csak az a kérdés, hogy a karakterrel kapcsolatban mennyire fognak a remek, képregénybeli történetekre támaszkodni. (A folytatást szokás szerint a stáblista mögött jelenet lengeti be.)
Szekeres Viktor
|
X-Men: Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) Színes, magyarul beszélő, amerikai fantasztikus akciófilm, 131 perc Rendező: Bryan Singer Forgatókönyvíró: Simon Kinberg, Matthew Vaughn, John Byrne, Chris Claremont Zeneszerző: John Ottman Operatőr: Newton Thomas Sigel Vágó: John Ottman Hugh Jackman (Logan / Wolverine) Michael Fassbender (Erik Lehnsherr / Magneto) James McAvoy (Charles Xavier) Jennifer Lawrence (Raven / Mystique) Peter Dinklage (Dr. Bolivar Trask) Patrick Stewart (Professor Charles Xavier) Ian McKellen (Magneto) |
