SG.hu·

Itthon moziba sem kerül Schwarzenegger döbbenetes bukása?

Itthon moziba sem kerül Schwarzenegger döbbenetes bukása?
Úgy tűnik, hogy nálunk be sem merik mutatni az új Schwarzenegger-filmet.

Korábban egy hosszabb cikket is szenteltünk Arnold Schwarzenegger legújabb filmjének, a Sabotage-nak, amiben azon morfondíroztunk, hogy vajon miért nem érdekel manapság senkit az akciósztár. Fura mód úgy tűnik, hogy nem csak pozitív hozadéka lehet annak, ha az emberek nem a filmre vagy annak történetére váltanak jegyet, hanem a szereplő színészek nevére - Schawarzenegger filmjeit ugyanis a színész visszatérésrését követően sokan reflexből kerülik. Hogy miről szól a film, az már másodlagos...


A Sabotage például Amerikában összvissz 10,5 millió dollár bevételt ért el, vagyis legendás bukta volt. S ezúttal ezeket a számokat nemzetközileg sem sikerült kozmetikázni, mint például a Szupercella esetében, hiszen az Amerikán kívüli bevételek még az 5 millió dollárt sem haladták meg. Ez többek között a szórványos bemutatóknak is köszönhető, hiszen több nagyobb piacon be sem merték (még) mutatni David Ayer filmjét.

Bár Magyarország semmiképp sem tartozik a nagyobb piacok közép, lehet, hogy mi is így fogunk járni, hiszen egyelőre se híre, se hamva a hazai premiernek, májusban sem kerül mozikba itthon a film.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kalapos012014. 07. 30.. 21:30||#21
te szerintem valamit félreértesz, nem azért bukott, mert szarnak tartották, hanem mert meg sem nézték. te megnézted, úgyhogy inkább csodálkoznod kéne a bukáson.
© aru2014. 07. 30.. 19:30||#20
Pár napja láttam ezt a borzalmat. Basszus majdnem bealudtam alatta... Nem csoda, hogy bukott.
© zetortraktor2014. 05. 07.. 04:17||#19
Te még rosszabb vagy. Õket legalább a film érdekli, neked meg már az is elég, hogy benne van egy izmos férfi - a film mindegy, hogy milyen.
-1
© bmw2014. 05. 06.. 23:03||#18
Swarci benne van mar alapbol nezem.....

Es hat pedig DE a mostani fiatalok a nyalas vampirokat meg a buzulast nezik...
+1
© kalapos012014. 05. 06.. 10:03||#17
Egyet el kell idõvel basznia. Az nem biztató, hogy az IMDB szerint is ez a leggyengébb az összes közül. Az meg még kevésbé, hogy bár ilyen kevesen látták (nyilván hardcore Arnold-rajongók), õk is a legutóbbi három filmje közül a leggyengébbnek hozták ki.

Lehet, hogy valamit elkúrtak benne, nem tudom. Már kíváncsi vagyok rá.
© Wittgen2014. 05. 06.. 08:04||#16
kalapos01: David Ayer eddig jó filmeket csinált, nem hiszem, hogy pont ezt baszta el. Simán rossz idõben volt a bemutatója, esetleg tényleg az amcsik úgy állnak Swarczihoz, mint egy leszerepelt politikushoz szoktak - nem érdekli õket.
© Wittgen2014. 05. 06.. 08:03||#15
Lehet, hogy volt, de nem Kaposvárott. Bumlizni meg nem fogok egy film miatt Pécsre v. Bp-re.
© kalapos012014. 05. 05.. 22:10||#14
ne keverjuk. a tinilanyok hadd nezzenek nekik keszitett filmeket. nem ok nem mennek el svarci filmjeire, hanem a tini vagy az idosebb ferfiak. ok a bunosek. vagyis nem, mert jo filmeket kene csinalni.
© Bakkertakker2014. 05. 05.. 21:58||#13
A Lone Survivor volt a mozikban.
© jawarider22014. 05. 05.. 21:56||#12
Svarci nem menõ, de az alkonyat 48 meg a képregényes baromságokra nem lehet majd jegyet venni...

A színvonal konvergál a nullához....
+1