MTI

Újra mozi nyílik Makón

Csaknem egy évtized szünet után újra mozi nyílik Makón, a Maros-parti város lakói nyártól a Hagymaház színháztermében láthatják a filmpremiereket - közölte Buzás Péter (MSZP) polgármester.

A több mint 23 ezer lakosú városban 2005-ben zárt be a filmszínház. Az elmúlt években többször is fölmerült a mozi újraindításának terve, de az ötlet megvalósítására nem akadt pályázati forrás - mondta a polgármester. Legutóbb egy nyári, szabadtéri filmszínház kialakítását kezdték el tervezni, de a számítások azt mutatták, hogy a korszerű, háromdimenziós vetítéstechnika - a filmnézéshez szükséges szemüvegekkel együtt - olyan nagy beruházás lenne, amely költségeit nem lehetne kitermelni évente néhány hónap alatt - közölte Buzás Péter.

Ezért az a döntés született, hogy a filmvetítések a Hagymaház színháztermében indulnak el. A technikai eszközök beszerzéséhez szükséges közbeszerzési eljárást már kiírták, a próbaüzem a tervek szerint nyáron kezdődhet - tudatta a polgármester, hozzátéve: a kezdeményezést az önkormányzat 20 millió forinttal támogatja. A számítások szerint a mozi nullszaldó körüli eredménnyel üzemeltethető majd. A látogatottság alapján az önkormányzat az év végén dönt arról, jövőre is folytatódnak-e a filmvetítések a Hagymaházban.

A döntést megelőzően kikérték a leendő közönség véleményét, és egyöntetűen pozitív volt a fogadtatás, legfőképpen azért, mert a filmkedvelő makóiaknak jelenleg Szegedre kell utazniuk, ha moziba akarnak menni - mondta Buzás Péter.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!