SG.hu·

Nagy visszatérő a Függetlenség napja 2-ben

Nagy visszatérõ a Függetlenség napja 2-ben
Jeff Goldblum ismét David Levinson bőrébe bújhat azonban Ian Malcolmról le kell mondania.

Egy sima, egy fordított - így lehet jellemezni Jeff Goldblum jelenlétét a két kilencvenes évekbeli film folytatásaiban. A színész a The Huffington Postnak adott interjújában megerősítette, hogy szerepelni fog A függetlenség napja második részében, azonban az új Jurassic Parkban nagyon úgy néz ki, hogy nem fogjuk látni.

Goldblum először megerősítette azt, amit Roland Emmerich mondott róla tavaly A függetlenség napja második részével kapcsolatban. Elmondta, hogy már beszélt a készítőkkel, akik nagyon izgatottak a tervezett film kapcsán, és már ő is nagyon várja, hogy mi fog kisülni belőle, bár egyelőre még nem olvasta a forgatókönyvet. Ami pedig a negyedik Jurassic Park-filmet, a Jurassic Worldöt illeti: azt már eddig is tudtuk, hogy az új epizód készítői el szeretnének távolodni az első trilógia karaktereitől, s erre lehet következtetni Goldblum mondataiból is, ugyanis a színész közölte, hogy őt senki sem kereste az esetleges szerepvállalásával kapcsolatba.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bmw2014. 03. 16.. 23:23||#7
legalabb Õ benne lesz hamar az a bekepzelt Smith nem....
jurassic -ban sajnalom ha nem lesz benne..
© Ender Wiggin2014. 03. 12.. 07:38||#6
zombee: de meghalt. ahogy xido írta, az új film miatt kellett feltámasztani nyomatásban is.
-1
© xido2014. 03. 11.. 15:11||#5
maradjunk annyiban,hogy meghalt,csak aztán jött a film ami után írta Crichton a 2.könyvet,amiben muszáj volt feltámasztania 😊
© Zombee2014. 03. 11.. 09:31||#4
Az elsõ könyvben sem halt meg. Olvasd el a folytatást is! 😊
© Andryshun2014. 03. 10.. 21:42||#3
Remélem a Függetlenség napja 2-ben nem valami számítógépvírussal fogják legyõzni az ellent. Anno képletesen a fejemet vertem a falba a jelenetnél, hogy egy pár napja megérkezett idegen civilizáció központi számítógépes rendszerére hipp-hopp kompatibilis vírust tud írni a pacák, amitõl aztán az egész kóceráj persze bekrepál. 😄 Egyébként bírom a színészt és várom az új filmet is!
© Ender Wiggin2014. 03. 10.. 13:18||#2
ne reklamálj, örülj, hogy a második filmben ott volt, hiszen az elsõ könyvben meghalt...
-1
© Zombee2014. 03. 10.. 10:10||#1
Kár. A kedvenc karakterem volt a Jurassic Park-ban.