Szekeres Viktor

Alap tévésorozat filmes verziója érkezik 2015-ben

Az elmúlt évek egyik legjobb hangulatú tévésorozata 2015-ben folytatódik mozifilm formájában.

A Warner Bros. stúdió bejelentette, hogy Amerikában 2015. június 12-én mutatja be a Törtetők (Entourage) című tévésorozatot folytató, illetve lezáró mozifilmet. Erre az időpontra egyelőre csak a Jurassic World premierje van kiírva, valamint a stúdió korábban az Inherent Vice című Paul Thomas Anderson-filmet is ekkor tervezte bemutatni, de azt inkább átmozgatták december 12-re, hogy nagyobb Oscar-esélyeket kaphasson.

Az HBO Hollywoodról szóló kultikus komédiája, a Törtetők 2004 nyarán került bemutatásra és nyolc szezont ért meg, 2011 őszén búcsúzott a közönségtől. Már akkor megindultak a pletykák egy esetleges mozifilmmel kapcsolatban, de azt csak tavaly év végén jelentették be hivatalosan, amikor sikerült megegyezni az összes főszereplővel. Ennek köszönhetően természetesen vissza fog térni Jeremy Piven, Andrian Grenier, Kevin Dillon, Kevin Connolly és Jerry Ferrara is. Vendégszerepekben olyan színészek tűnnek majd fel a filmben, mint Liam Neeson, Haley Joel Osment, Ronda Rousey és Billy Bob Thornton.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!