SG.hu·

A Pókember 2 új, majdnem 4 perces előzetese mindent megmutat

A Pókember 2 új, majdnem 4 perces elõzetese mindent megmutat
Az új Pókember-előzetesben szinte csak a film fő csavarját nem lőtték el a készítők.

Akinek nincs kedve megnézni A csodálatos pókember második részét (The Amazing Spider-Man 2), de azért nagyjából érdekli, hogy miről fog szólni a film, illetve, hogy milyen lesz a látványvilága, annak találták ki a képregény-adaptáció legújabb trailerjét, mely a film első kétharmadának történetét meséli el. A lenti képsorokból többek között kiderül, hogy milyen vékonyka motivációval rendelkezik Elektró, akit Jamie Foxx alakít, s aki Pókember egyik nagy ellenlábasa lesz a filmben.


Az előzetes másik kiemelt szereplője Dane DeHaan, illetve az általa alakított Harry Osborn, akiről kiderül, hogy illeszkedik ezúttal a képbe. Persze annak sem kell szomorkodnia, akit érdekel a film és hirtelen felindulásból mégis play gombot nyomott a videón, hiszen abban egy szó sem esik két igen fontos mellékszálról, melyek egyikét a tervezett 3. és 4. részben fejtik ki komolyabban. Mint ahogy a film fő drámai pillanatát is okosan elhallgatják a készítők, hiszen remélhetőleg még akadnak olyanok, akik nem olvasták a netes információkat, melyek már hónapokkal ezelőtt lerántották a leplet az egyik fő csavarról.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Dewri2014. 02. 06.. 20:08||#5
A készítõk még mindig nem néztek bele a képregényekbe, mert akkor tudnák, hogy a pókösztön miatt nincs olyan, hogy a nyílt utcán váratlanul arcon lövik Pókembert... De minden hiba ellenére fényévekkel jobb lesz ez is, mint a korábbi Pókember trilógia volt.
© IMYke2.0.0.02014. 02. 06.. 10:08||#4
Tényleg gyenge.
A mindenhol ott lévõ dubstep meg idegesítõ.
© tomboy0132014. 02. 05.. 13:44||#3
Gyóóóóó király lesz nagyon. Tuti moziba nézõs =)
© immovable2014. 02. 05.. 13:16||#2
Gyenge.
© BaliBoy2014. 02. 04.. 19:47||#1
"- I cleaned the chimney.
- We have no chimney!"

LOL 😊