SG.hu·

A csodálatos pókember 2 egyik rosszfiúja visszatér a harmadik részre

Ha Electro nem is, de Rinó biztosan vissza fog térni A csodálatos pókember 2 gonosztevői közül a folytatásra. Sőt, valószínűleg arra is mérget vehetünk, hogy a képregények másodi Zöld manója, Harry Osborn is több filmben fog szerepelni.

Az már korábban kiderült, hogy A csodálatos pókember második részében több gonosztevőt is látni fogunk. A főgonosz Electro mellett többek között fel fog tűnni a Paul Giamatti által alakított Rinó, de fontos szerephez jut Harry Osborne is, akiből általában Zöld Manó szokott lenni. A minap szerepéről nyilatkozva Paul Giamatti elmondta a Collidernek, hogy szerepelni fog a 2016. június 10-én bemutatásra kerülő harmadik részben is, legalábbis szerződése több epizódra szól, s ebből azt lehet leszűrni, hogy valószínűleg túl fogja élni a Pókemberrel történő konfrontációt a második epizódban.

Azt azonban még a Rinót alakító színész sem tudja, hogy fog-e szerepelni a 2018. május negyedikére kiírt A csodálatos pókember 4-ben, mely a hírek szerint az eddiginél is több rosszfiút fog tartalmazni, hiszen a Sinister Six-történetet tervezik feldolgozni benne. De jelenleg az előkészületek még csak a harmadik epizódnál tartanak, mely forgatókönyvíróit épp a napokban jelentették be: Alex Kurtzman, Roberto Orci és Jeff Pinkner fog felelni a szkriptért.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Bari062013. 10. 04.. 23:43||#3
Mondjuk amikor a hatossal kerül szembe Pókember nyugodtan a segítségére siethetnének a Bosszúállók. 😄
© gumibéka2013. 10. 04.. 17:11||#2
A 3. résznek gyakorlatilag arról kellene szólnia ha a sinister six lesz a középpontban, hogy végig pofozzák egymást az egész filmen abban a 120 - 130 percben. Az elsõ felében spydei-t szétütik, a második felében pedig õ üti szét és zárja a szuperbörtönbe a 6-ost.
© Zombee2013. 10. 04.. 11:02||#1
A Sinister Six-et nem kéne lassú, ömlengõs szarra csinálni, hat szuperbûnözõvel nem lehet pöcsölni. Bár a 3. részben is hamar lezavarták Venomot, Homokembert és a második Zöld Manót.