SG.hu

Már csak 15 nap van az e-útdíj regisztrációig

Megindult a roham a flottakövető rendszerek beszerelésével foglalkozó szervizeknél. Két hét múlva kezdődik a regisztráció az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nél, így kevés ideje maradt a fuvarozóknak, hogy beszereltessék a járművekbe az elektronikus útdíj fizetéséhez szükséges GPS-alapú nyomkövető rendszert.

Tömeges az érdeklődés a GPS-nyomkövetés iránt, ami a július 1-jével induló elektronikus útdíjfizetés egyik eszköze. Az e-útdíj rendelettel érintett mintegy 200 ezer magyarországi jármű közül ugyanis jelenleg mindössze 30 ezerben van nyomkövető eszköz - mondta az egyik legnagyobb, flottakövetéssel foglalkozó társaság kereskedelmi vezetője. Szász János hozzátette, a 30 ezerből tízezer járműben a Secret Control GPS Kft. Webbase rendszere működik, számukra nem jelent technikai gondot az elektronikus útdíjfizetés. Viszont akik ilyen berendezést szeretnének, de még nem szereltették be, sürgősen lépniük kell, ugyanis nagy igény esetén a legyártott készülékek száma nem lesz elegendő.

Szász János szerint az is nehezíti a helyzetet, hogy a szervizeknek szűkös a kapacitásuk, nem képesek egyszerre több tízezer járművet ellátni GPS-berendezéssel. A fixen telepített GPS-eszközök beszerelése 30-60 percet vesz igénybe. Bár a Secret Controlnak van az országban a legnagyobb, 40 tagból álló szervizhálózata, a regisztráció megkezdéséig, június 20-ig legfeljebb tízezer tehergépkocsiba tudják beépíteni a nyomkövető egységeket. Ezért a társaság újabb szervizek felállítását tervezi, de így is a több tízezres átállásra csak a regisztráció megkezdése után van lehetőség.

Akik jelenleg is a cég által üzemeltetett megoldással fuvaroznak, nem kell mást tenniük: regisztrálnak az autópálya-kezelőnél. Esetükben csak szoftverfrissítésre van szükség, amit a szolgáltató távvezérléssel elvégez. Viszont azoknak, akik új eszközt kívánnak beszereltetni a járművükbe, szakszervizhez kell fordulniuk. A 3,5 tonnánál nagyobb összsúlyú járműveket üzemeltetők az útdíjat kétfajta módon fizethetik ki. Akik semmiféle eszközt nem szereztek be, azok július elsejétől előre megváltható szakaszjeggyel közlekedhetnek. Ez a legkörülményesebb és a legkötöttebb fizetési forma. Ennél jobb megoldás, ha a meglévő, vagy ezután kialakítandó flottakövető rendszereket összehangolják az ÁAK hálózatával, és a jeladó adatai alapján teljesítik a fizetési kötelezettséget.

Ez a jegyes rendszerhez képest rugalmasabb, az útvonal - útlezárás, forgalmi dugó, egyéb ok miatt - menet közben módosítható. Csak annyi útszakasz után kell fizetni, amennyit valóban megtett a teherautó. A rendszer úgy működik, hogy az Állami Autópálya Kezelő szerződést köt a nyomkövető társaságokkal, amelyek a technikai hátteret, adatszolgáltatást adják az útdíjfizetéshez. A fuvarozók a beépített nyomkövető rendszer információi alapján számolnak el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!