MTI

Kamerarendszerrel ellenőrzik a fővárosi teherautókat

Július második felétől az eddigi megállításos módszer mellett kamerarendszerrel is ellenőrzi a Fővárosi Közterület-felügyelet azokat a tehergépkocsikat, amelyeknek behajtási engedéllyel kell rendelkezniük.

A felügyelet közleménye szerint összesen 25 övezetben újul meg az össztömeg-korlátozás alá eső, illetve a védett övezetekben a behajtási engedélyek ellenőrzése. Az autóba szerelt kamerarendszer a kijelölt útszakaszokon folyamatosan rögzíti az ott elhaladó forgalmat, a felvételek alapján pedig ellenőrizhető, hogy az adott időben, adott útvonalon közlekedő tehergépjármű rendelkezett-e a fővárosi rendeletben meghatározott behajtási hozzájárulással. A szervezet tájékoztatása szerint amennyiben az engedélyköteles jármű nem rendelkezett ilyennel, feljelentést tesznek az ügyben.

A Fővárosi Közterület-felügyelet számításai szerint "az új módszerrel kiegészítve az eddig alkalmazott ellenőrzéshez képest még eredményesebb lehet a behajtási engedélyek kiváltása, a rendelet betartatása, hiszen a kamerarendszer egy adott, teljes útszakasz megfigyelését biztosítja". Hozzátették: a helyszínen készült felvételek bizonyítékként szolgálnak a hatóság számára, mert pontosan rögzítik az elkövetés helyét, időpontját és a szabálysértő gépjármű rendszámát.

Mint írták, az új ellenőrzési módszerrel várhatóan sikerül sokkal hatékonyabban kiszűrni azokat, akik nem tesznek eleget a rendeletben előírtaknak, kárt okozva ezzel a közterületnek, a levegő tisztaságának és az ott élő embereknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!