MTI

Chipkártyás parkolást vezetnének be Pécsen

Perc alapú kártyás fizetés válthatja fel két-három év alatt a parkolóautomatákat Pécsen; a város november elsejétől veszi saját kezébe a rendszer üzemeltetését.

A pécsi közgyűlés csütörtöki ülésén elfogatott határozatában utasította a városüzemeltetési feladatokkal megbízott Biokom Kft. ügyvezetőjét, hogy dolgozza ki a pécsi parkolási rendszer működtetési feltételeit. Az üzemeltető váltással a városvezetés az ügyfélbarát, minőségi szolgáltatás mellett a város zsúfoltságának csökkentését szeretné elérni. A színvonal javítását egyebek mellett a jelenlegi érmés parkolóautomaták leváltásával kívánja elérni az önkormányzat.

A tervek szerint fokozatosan, két-három év alatt állnának át arra a magas frekvencián működő technológiára, amely képes a kártya, az azt leolvasó eszköz, valamint a mobiltelefonok közötti kommunikációra. A rendszer előnye, hogy perc alapú fizetést tesz lehetővé. Ilyen elven működik a fizetésre is alkalmas, már rendszerben lévő pécsi Tüke kártya, így elképzelhető, hogy ezt teszik alkalmassá a célra. Az új rendszerrel szembeni elvárás a parkolási zónák felülvizsgálata is az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében megvalósult új intézmények miatt.

Az alapvetően hulladékgazdálkodással foglalkozó önkormányzati tulajdonú Biokom Kft. november elsejétől veszi át parkoltatást, miután lejár a feladatot jelenleg ellátó Gámán Kft.-vel kötött tízéves szerződés. A városvezetés várakozásai szerint Pécs bevételei több százmillió forinttal nőnek a rendszer átvételével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!