MTI

Számítógéppel feljavított gumiabroncsok

Ez nem science- fiction: német kutatók genetikai algoritmusokkal javították fel az autók gumijának tapadási képességét, vagyis ezek segítségével tervezték meg a gumik profilját.

A gumik generációról generációra egyre jobbak - állítja a Technology Review című, Hannoverben megjelenő folyóirat, amelyet a Spiegel című lap online változata idéz. A Continental gumigyár fejlesztői a berlini Műszaki Egyetem kutatóival együtt arra használták fel a bionika eredményeit, hogy az autók kerekeinek úgynevezett aquaplaning tulajdonságait jelentősen javítsák. Az első sikerek gyorsan jöttek, egyúttal pedig megmutatkoztak a digitalizálás korlátai is.

A kutatók vettek egy már bevált, esőben használatos gumit, amelynél a mintázatot szinte végtelen változatban lehetne fejleszteni, és azt használták ki, hogy a számítógépeknek nem voltak előítéleteik, szemben az emberrel, akik a bevált formákban gondolkodtak.

A kutatáshoz, amely a rendszert kereste a véletlenek között, a berlini műegyetem adta a szoftvert, s a kísérletek során már az első generációs gumik bizonyítottak, a többi gumihoz képest nedves úton 120 százalékkal nagyobb sebességet értek el, anélkül, hogy megcsúsztak volna. Ezzel mindjárt jobb teljesítményt nyújtottak a tesztelt "esőgumiknál" is.

A siker receptje az volt, hogy a gumin lévő minta belülről kifelé, menetirányba szélesedett. A kutatást most egy időre fel kellett függeszteni a magas költségek miatt, de a fejlesztők bíznak abban, hogy két éven belül rendelkezésükre áll az a szoftver, amellyel folytathatják kísérleteiket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!