Berta Sándor

Szoftverrel loptak autókat Francia­országban

Egy tolvajbanda 31 tagját tartóztatták le.

Az Europol tájékoztatása alapján a bűnözők egy szoftver segítségével, a szükséges fizikai kulcsok használata nélkül lopták el a gépkocsikat. A hálózatot a francia hatóságok az Europollal és az Eurojusttal, valamint a spanyol és lett kollégáikkal együttműködve számolták fel. A rendőrök október 10-én a három érintett államban végrehajtott összehangolt akció eredményeként 31 gyanúsítottat tartóztattak le. A nyomozók összesen 22 helyszínen tartottak házkutatást és több mint 1 098 500 euró értékű bűncselekményből származó vagyontárgyat foglaltak le.

A jelentések szerint az elkövetők két francia gyártó kulcs vagy érintés nélküli hozzáférési és indítási rendszerrel felszerelt járműveit vették célba, majd, amint arra az Europol rámutatott: "Egy hamisított, autóipari diagnosztikai megoldásként forgalmazott eszköz segítségével kicserélték a gépkocsik eredeti szoftverét, így az ajtókat ki lehetett nyitni és a gyújtást be lehetett indítani a tényleges kulcs nélkül". A nyomozók letartóztatták az alkalmazott szoftver feltételezett fejlesztőit, viszonteladóit és azokat a tolvajokat, akik ezt az eszközt használták a járművek ellopására.

Az ügyben az eljárás elindítását a francia csendőrség kiberbűnözési központja (C3N) kezdeményezte. Az Europol március óta támogatta a bűncselekmények felderítését széles körű elemzéssel és a hírszerzési információk megosztásával. Az akcióban résztvevő hatóságok az Europol székhelyén két operatív ülést szerveztek, hogy közösen döntsenek a nyomozás végső szakaszáról. Az Europol mozgó irodáját is Franciaországba küldték, hogy az akció napján segítse a francia hatóságokat a nyomozati intézkedésekben.

A nyomozásban Franciaországban a szervezett bűnözés elleni nemzeti igazságszolgáltatás (JUNALCO) és a nemzeti csendőrség (Gendarmerie Nationale) vett részt, míg Lettországban a helyi állami rendőrség, Spanyolországban pedig Palma de Mallorca 2. számú nyomozóbírósága (PPO). Az eljárás a Bűnügyi Fenyegetések Elleni Európai Multidiszciplináris Platform (EMPACT) és a Belső Biztonsági Alap (ISF) pénzügyi támogatásával valósult meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!