Berta Sándor
ABS és légzsák nélkül készülnek az új orosz autók
Nagy pofon azoknak, akik azt állítják, hogy a szankciók nem érnek semmit: az alkatrészhiány miatt komoly változtatásokra került sor.
A The Insider nevű portál a cikkében kiemelte, hogy Mihail Vlagyimirovics Misusztyin orosz miniszterelnök a nemrég aláírt rendeletében 2023. február 1-ig hatályon kívül helyezte az új gépkocsik engedélyeztetésére vonatkozó törvényi előírások többségét. Ennek eredményeként a járművekből hiányozhatnak a légzsákok, a blokkolásgátló fékrendszer (ABS), a menetstabilizáló rendszer (ESP) és más biztonsági funkciók, valamint a katalizátorok. Pjotr Skumatov, a Kék Vödrök mozgalom koordinátora elmondta, hogy minden légzsák a mostani megfogalmazás szerint "barátságtalan" országban készül. (A csoport kék vödrök gépkocsitetőkön való elhelyezésével tiltakozik azon trend ellen, hogy egyre több gazdag orosz személy vásárol olyan engedélyt, amelynek a segítségével megkülönböztető kék fényt használva haladhat át a városokon.) A légzsákok beépítése így nagy valószínűséggel a tulajdonosokra marad majd.
Az Euro normák is megváltoznak. Eddig azonos Euro normák voltak érvényesek Oroszországban, mint Európa többi részén. Már az Euro 2-es norma eléréséhez is rendelkeznie kellett egy járműnek legalább egy passzív katalizátorral. Az utóbbiakat azonban nem gyártják az országban, hanem importálják. Mindez azt jelenti, hogy az Oroszországban készített új autók az 1980-as években piacra dobott modellek műszaki szintjére esnek vissza. Az országban még karburátort sem tudnak gyártani, mert a dimitrovgrádi gyár - mely a Moszkvicsokba, Zsigulikba és Volgákba szállított alkatrészeket - rég tönkrement.
Az új autók ezentúl külsőre ugyanúgy fognak kinézni, mint régen, de a borítás alatt évtizedekkel ezelőtti technika lesz. A baleseti statisztikák biztosan romlani fognak, nem véletlen, hogy ezek az életmentő technológiák nagyon régóta kötelezőek a nyugati világban. A légszennyezésben szerencsére ez nem látszik majd meg, mert Oroszországban nem a közlekedés, hanem az ipar a fő felelős, például a Moszkva melletti olajfinomító. Szergej Aszlanian szakértő úgy vélte, hogy a változtatások következtében Euro 0-s gépkocsikkal fognak közlekedni. Ez ugyanaz a szint lesz, mint amikor a második világháború idején fatüzelésű járműveket használtak. Ennek oka az volt, hogy a szövetségesek és a Szovjetunió nem szállítottak olajat a megszállt európai országokba, az azokban lévő helyi termelést pedig a német hadsereg felvásárolta.