Berta Sándor

Kibővítette San Franciscóban a tesztprog­ramját a Waymo

A projekt immár több mint egy évtizede tart.

Tavaly október óta Arizona 250 négyzetkilométernyi területén, illetve San Franciscóban már elérhetők a Waymo önállóan közlekedő taxijai. A cég most blogbejegyzésében bejelentette, hogy a kaliforniai metropoliszban közlekedő autóit még jobban megnyitotta az utasok előtt, de a biztonságos közlekedés miatt a vészhelyzetben beavatkozó sofőrök mindegyik gépkocsiban helyet foglalnak majd.

A Waymo hozzátette, hogy ha a Trusted Tester programban végrehajtott újabb tesztek is sikeresek lesznek, akkor az megalapozhatja az önállóan közlekedő járművek elterjedését és legfontosabb építőeleme lehet annak a folyamatnak, hogy az üzlete végre nyereségessé váljon.

A Waymo egyébként már több mint 12 éve teszteli San Franciscóban a robotautóit, de az ajánlat csak mostantól válik elérhetővé a felhasználók többsége számára. Az érdeklődők a Jaguar i-Pace típusú elektromos meghajtású SUV-okban való próbaútra jelentkezhetnek a Waymo alkalmazásának segítségével. Fontos azonban, hogy az érintetteknek alá kell írniuk egy titoktartási nyilatkozatot és adatokat, illetve visszajelzéseket kell adniuk a Waymónak a tesztutak során szerzett tapasztalataikról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!