Berta Sándor

A kínaiak jobban bíznak a robot­járművekben

Az ázsiai állam lakói a legnyitottabbak az önállóan közlekedő gépkocsikkal kapcsolatban.

Kína a világ legnagyobb autópiacának számít és a helyiek 89 százaléka nyilatkozta azt, hogy ha lehetősége adódna rá, akkor megvásárolna egy robotjárművet. Az Amerikai Egyesült Államokban élőknél ez az arány 62 százalék volt, a japánoknál 56, míg a németeknél 47 százalék. A kínaiak 71 százaléka mondta azt, hogy jónak találná, hogy az autója beavatkozna a vezetésbe akkor, ha ő hibázik. Az USA-ban a felhasználók 47, a németek 35, míg a japánok 28 százaléka képviselte ugyanezt az álláspontot.

Kínában a megkérdezettek 73 százaléka szeretné, hogy a gépkocsija hálózatba legyen kötve más járművekkel. Az Amerikai Egyesült Államokban ez az arány 60, míg Németországban 50 százalék volt. Elektromos autót a kínaiak 63 százaléka szeretne és az amerikaiak 48, a németek 43, míg a japánok 27 százaléka vélekedett ugyanígy.

Falk Senger, a München Messe kiállításszervező cég ügyvezetője kiemelte, hogy az önállóan közlekedő gépkocsikat világszerte pontosan ugyanúgy elfogadják az emberek, mint a mesterséges intelligenciát. Az USA-ban a fogyasztók 57, Németországban 39, míg Japánban 28 százaléka szeretné, ha a jövőben mesterséges intelligenciával látnák el az elektronikus eszközöket. Kínában ez az arány 74 százalék volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #10
    Hát jó. Majd térjünk vissza rá, ha legalább elméletben partiban lehet az emberrel. ;-)
  • Tinman #9
    Evidens.
  • donatus13 #8
    Nagyon sokat tudnak már ezek a robot autók, és nem lassan fejlődnek, óriási az igény rájuk. A szenzor technikával van a gond, nem is igazán az MI-vel. Esős ködös időben az érzékelés nehézkes. A balesetek amikről beszélsz a tesla-nal voltak, és az autó folyamatosan nyomta a jelzést a sofőrnek, hogy vegye át a vezetést mert nem kapott már elég optimális jelet, hogy irányítson. A sofőr ezt nem tette meg, ez lett a vége.

    Az, hogy egyenesen nem tudnak menni az totális ferdítés. Ha az idő és a környezeti tényezők megfelelőek sokkal gyorsabb reagálásra képesek mint egy ember. Egyszerűen tényleg csak arról van szó, hogy azt kell megoldani leghamarabb, hogy minden körülmények között megfelelő jelet kapjon az autó. A többi már megoldható most is.

    Részemről én nagyon örülnék már ezeknek az autóknak, ahogy az előttem kommentelők írták, sokaknak nem kéne vezetni, másrészt meg forgalom optimalizálásnál ezek az autók sokat segíthetnek.
  • Szefmester #7
    Úgy nézted azokat a szörnyű statisztikákat hogy egy autó X km-re hány balesetet és hány halálost okozott? Úgy fair.

    Az emberek legalább felének nem lenne szabad volán mögé ülnie, mégis ott vannak... akkor már inkább a robot.
    Sőt!
  • who am I 7 #6
    hát én nagyon kíváncsian várom ezeket a taxikat nagyvárosokban... :D:D:D:D:D:D főleg a 3. világbeliekben......de még a nyugatiakban is "érdekes" lenne. én azt mondom, h nem a közeljövőben lesz még.
    ne vicceljünk már a robot pilot EGYENESEN (autópályán) nem tud menni hiba (eddig pár haláleset) nélkül !!!!!! ne szórakozzunk már, h zsúfolt metropoliszokban majd cikázgatnak gond nélkül....rossz felfestések,úthibák,hirtelen/nem tervezett útlezárások, ugráló gyalogosok stb. hagyjuk már. és akkor még a hekkelést meg sem említettem...
    Utoljára szerkesztette: who am I 7, 2016.11.14. 22:05:48
  • barret #5
    És ez a kocsi eljön értem a kocsmába a tök részegen szeretnék hazamenni késő este?
  • zola2000 #4
    Egyébként az AIs autók ha nincs havazás vagy hasonló már ma is jobb eredményt érnek el baleseti szempontból mint az átlag vezető, elterjedése csak az elfogadottságán múlik, illetve a csúcsautókba egyre jobban be lesz építve a jövőben mindenképp, max aki nem fogadja el az nem kapcsolja be, szerintem a jövőben a taxik 90%a ilyen lesz - ezzel együtt olcsóbb hogy több ember mondhassa majd azt hogy "nincs szüksége saját autóra"
    (a tömegközlekedés nem igazán alternatíva a saját autóra, a taxi emberi vezető miatt még drága, de így még az übernél is jóval olcsóbb lehet a jövőben az nagyon megváltoztathatja majd a dolgokat szerintem)
  • zola2000 #3
    Szerintem kevered az amerikaiakkal:

    https://sg.hu/cikkek/113733/mesterseges-intelligenciat-kapnak-a-guminok-is

    (az a baj, hogy ilyenkor a nyugat "más szemében a szálkát is sajátjában a gerendát sem" szinten áll sokszor ... de persze ez inkább olyan helyzet hogy minden kultúrában ott a "generda" csak más formában, csak nem kell hülyeséget írni)
  • tom_pika #2
    ők már tudnak valamit, amit mi még nem...
  • Ender Wiggin #1
    Vajon japánban, ahol robotfétis van, miért ilyen alacsony?