MTI

6000 szabadalmat jegyeztetett be tavaly a Ford

Rekordmennyiségű, csaknem 6000 új találmányt mutattak be 2015-ben a Ford kutatói, ami 36 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft..

A közlemény szerint a szabadalmak többsége az önjáró és az intelligens autókkal, a testen hordható eszközökkel, az eBiciklikkel, valamint navigációs és autómegosztó rendszerekkel kapcsolatos. Az újdonságok között szerepel egyebek mellett egy kerékpáros rendszer, amely felismeri a bicikli utakat és jelzi a szokásostól eltérő útviszonyokat. Egy másik fejlesztés javaslatot tesz a biztonságos sebességre a környező infrastruktúra, az átlagos sebesség és a GPS-adatok alapján, az új elülső féklámpa-technológia pedig javítaná a kommunikációt a járművek, az önjáró autók és a gyalogosok között.

A Ford tájékoztatása szerint Délkelet-Ázsiában az elmúlt három évben több mint 140 százalékkal növelték a bejegyzési kérelmek számát, Észak-Amerikában ez az arány 100 százalék, Európában pedig több mint 50 százalék volt. Emellett az autóipari cég az utóbbi öt évben csaknem 200 százalékkal növelte az elektromos autókkal kapcsolatos szabadalmainak számát, aminek eredményeként minden más autógyártónál több szabadalommal rendelkezik a turbótöltésű, közvetlen befecskendezéses benzinmotorokkal kapcsolatban.

A vállalat közleményében emlékeztetett továbbá, hogy az alapító Henry Ford nevéhez is több mint 150 bejegyzett találmány fűződik. A Michigan állambeli Dearborn központú Ford Motor Company hat kontinensen 65 üzemben gyárt és értékesít autókat Ford és Lincoln márkanéven. Összesen mintegy 197 000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!