Berta Sándor

Leégett a Hynix két memóriagyártó üzeme

Wuxi városában egy robbanás, majd az azt követű tűz miatt gyakorlatilag teljesen megsemmisült a vállalat két létesítménye, amelyek a globális memóriagyártás jelentős részéért feleltek.

A kínai városban lévő gyárakban vegyi anyagok robbantak fel, majd ezt követően nagy tűz keletkezett. A két üzemet beborította a füst. A tűzoltóknak másfél órával később sikerült megfékezniük a lángokat. Néhány fórumon már felbukkantak képek és videók a balesetről, ugyanakkor a Hynix eddig még nem adott ki közleményt és azt sem árulta el, történt-e személyi sérülésről, illetve haláleset és mekkora kár keletkezett. Természetesen azt sem lehet tudni, hogy a katasztrófának milyen hatásai lesznek a memóriapiacon. Son Hee Young, a cég egyik szóvivője ugyanakkor megerősítette a tűzesetet a Bloomberg gazdasági hírügynökségnek.


A Hynix a Samsung után a világ második legnagyobb memóriagyártója, többek között DDR3, GDDR5 RAM-okat és flashmemória-chipeket készít. A Wuxiban lévő két létesítmény biztosította a teljes termelési kapacitás felét. Ez azt jelenti, hogy a globális memóriapiacra szánt termékek körülbelül 12-15 százalékát itt gyártották. A két üzem most teljesen kiesik, így a Hynix megrendelői - például az Apple vagy az nVidia - kénytelenek lesznek más forrásból beszerezni a memóriákat. A helyzet már most is rossz, hiszen a memóriaárak némileg emelkedtek az elmúlt időszakban, a mostani eset miatt a RAM-ok és a flashmemóriák tovább drágulhatnak.

Korábban a winchesterpiacon voltak hasonló problémák. 2011 őszén Thaiföldön pusztítottak áradások, akkor az emberek és az állatok mellett az országban lévő üzemeknek is komoly problémákat okoztak az egyre nagyobb áradások. A kialakult helyzet leginkább a Western Digitalt érintette, amely merevlemezeinek 60 százalékát Thaiföldön készíti. Hiány lépett fel, a HDD-k drasztikus módon drágultak és a piac csak több mint egy év után stabilizálódott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • F1End #16
    Persze, a gonosz merevlemezgyártók felbéreltek egy tájfunt, hogy árassza el fél Thaiföldet, s vele együtt a saját gyáraikat, hogy így drágábban adhassák el a termékeiket...
  • ReTeK #15
    A thaiföldi áradások előtt olyan nagy készleteik voltak a gyártóknak, hogy hónapokig kihúzhatták volna ha egy csavart sem gyártanak le ennek ellenére a merevlemez ára az áradások után azonnal növekedni kezdett és sokszorosára nőtt ahogy a gyártók profitja is.
    A másik érdekesség, hogy a részvény árfolyamok sem esni kezdtek a "katasztrófa" után hanem érdekes módon növekedésnek indultak, talán majd 5-10 év múlva lehet megbüntetik őket mint ahogy az optikai meghajtó gyártókat (kutyát se érdekli majd)

    Egyszóval a merevlemez gyártóknak nagyon jól jött az áradásos buli, gondolom a memória gyártók is kölcsönveszik majd ezt a "remek megoldást"
  • Bcsaba21 #14
    Azaz érdekes,hogy el sem olvastam a hozzászólásokat egyből az jött le nekem,hogy szándékos merénylet.Biztos a biztosító kap egy kis kp-t,hogy ne vegyen észre szűndékosságot.De lehet, hogy csak én vagyok ilyen látásmódú :D
  • Sajátvéleményem #13
    Annak idején a MEV (Fóti ut.)is porrá éget, és az sem volt véletlen.
    A cunami után azok a merevlemezek is háromszor többe kerültek amit már nem is gyártottak, csak raktáron voltak. Erről szól a kapitalizmus (cionizmus)
  • csibra #12
    Ja emléxem. Éppen le akartam cserélni az XT-met, gondosan összegyűjtöttem melyik alkatrész hol kapható a legjobb áron, összeszedtem a pénzt, mentem Győrbe a boltokba, és az elsőben azt mondták, hogy az a RAM mennyiség amit venni akarok többe kerül, mint a pénz ami nálam van a teljes konfigra. Na, utána még vagy 2 évig az XT-vel dolgoztam.
  • chuky123 #11
    egy ilyen gyár nem tudom hogy tud leégni nem tudom felfogni. Ha mondjuk egy papir gyár ég le ok egy egy "ram-gyár" ahol forrasztófürdőkkel dolgoznak 300 celsius fokon. érdekes.
  • jean75 #10
    Ne írjatok már ekkora hülyeséget. Múlt héten megírták több helyen, hogy mi történt. "Gyakorlatilag teljesen megsemmisült a vállalat két létesítménye". Nem égett le és nem semmisült meg két üzem, hanem tűz volt.
    "Néhány fórumon már felbukkantak képek és videók a balesetről". Hát igen, úgy 4-5 napja történt, nem csoda.
    "a Hynix eddig még nem adott ki közleményt és azt sem árulta el, történt-e személyi sérülésről, illetve haláleset és mekkora kár keletkezett." Már pénteken adott ki közleményt, máshonnan idézve: "A Hynix szerint a kritikus berendezések épek, így szerencsére az anyagi kár nem jelentős (egy részét fedezi a biztosító)""A gyártást le kellett állítani, de a cég a tűzeset hatására nem változtat a tervein, így hamarosan újrakezdik a termelést, és helyreállítják a keletkezett károkat."
    Persze a memóriaárak nőni fognak, épp az ilyen pánikot keltő idióták miatt.
  • Sir Quno Jedi #9
    Igen és cseppet sem lett volna gyanús, hoyg ha senki nem gyártana többé RAM-ot a bolygón, ellenben a megkévő készleteken 23567%-os extraprofittal adnának túl és beindulna a RAM maffia, RAM üzérek és a RAM prostitúció... drogért RAM-ot band aid.
  • Sir Quno Jedi #8
    Én most betankoltam 16GB RAM-ot egyik gépembe, meg két 4TB-s HDD-t is, reméme az SSD-m sem purcan ki, szal. pár évig kibírom tán.
  • F1End #7
    Ha ez igaz lenne, akkor nem egy gyár égett volna le, hanem az összes. És nem csak ebben a szektorban, hanem a többiben is.